vissza | nyomtatás
A zöld szín megöli a tájat
Kanada délkeleti részén a természeti erőforrásokért felelős minisztérium szélerőműfarmot akar telepíteni a névadó Nagy Tó vízébe, közel Toronto partvonalaihoz. A vállalat már engedélyt kapott a meteorológiai állomás építésére. A környezetkímélő beruházásnak azonban ellenzői is akadnak.
A cég közel két évig fogja gyűjteni az adatokat a szél irányáról és sebességéről a tó felett. Ez majdnem egy millió dollárba kerül, és a partvonaltól mindössze két kilométerre történne. Számítások szerint a turbinák átlagosan 200 megawatt áramot tudnának termelni, amellyel nagyban hozzájárulnának Toronto energiafogyasztásához, de a környezetet is kímélnék. Monique Woolnough, egy támogató így fogalmazott: "Ennek már régen itt volt az ideje. Most itt a lehetőség, hogy kutassunk és végre elkezdjünk cselekedni."
Ugyanakkor a beruházást több csoport is aktívan támadja. Az egyik legfontosabb érvük, hogy ha felépülnek az erőművek, az rontja majd a szép kilátást, ezzel csökken a környező ingatlanok ára, ráadásul a költöző madarak tájékozódását is megzavarják. Sokan azt hozzák fel a cég ellen, hogy nem közöl valós adatokat a szélerőmű-telep nagyságáról. Vy Hoang így nyilatkozott: "Azt akarjuk, hogy vallják be végre, milyen nagy lesz a beruházás, hogy az emberek kellőképpen fel tudjanak erre készülni és tisztán lássanak." A Toronto Hydro szóvivője azonban nem akar elhamarkodott kijelentéseket tenni: "Igen, valóban több erőműről van szó, de a pontos számokhoz előbb a vizsgálat eredményeire van szükségünk, ami majd csak két év múlva áll rendelkezésre."
Kanadának nem ez lenne az első nagyszabású környezetkímélő projektje. Korábban egy saskatchewani politikus amerikai kollégájával társult, hogy közösen hozzanak létre egy határon átívelő szén-dioxid megsemmisítő berendezést, amely a földbe vezetné a káros gázt, nem engedné azt az atmoszférába, amely egyébként az üvegházhatás legfőbb kiváltó oka. Azonban ezt az ötletet is sokan támadták, azzal az indokkal, hogyha megvalósul egy nagy beruházás, az automatikusan felviszi majd az energia árát, hogy megtérüljön a befektetés.
Az ellenzők szerint az erőművek tönkretennék a kilátást A kanadai polgárok általában igyekeznek környezettudatosan élni. Egy kutatás kimutatta, hogy míg például 1994-ben a lakások mindössze 16 százalékában volt termosztát-kapcsoló, addig 2007-ben már 42 százalék volt ez az arány, ráadásul közülük 84 százalék rendszeresen használja is azt. Szintén tizenöt évvel ezelőtt még csak a lakosság 19 százaléka vásárolt energiatakarékos izzókat, 2007-ben már 69 százalék tett így.
A hónap elején ülésező nemzetközi energiabizottság jó véleménnyel van az országról, szerintük Kanada élen jár a környezetkímélő lehetőségek reklámozásában és használatában a mindennapok során. A negatív felhangok itt azt emelik ki, hogy tulajdonképpen a többi ország elmaradottsága tünteti fel Kanadát ilyen jó fényben.
Tény az, hogy jelenleg bármilyen környezetkímélő ötlet mentőövként szolgálhat a természet számára. Tudósok szerint ugyanis a globális felmelegedés és az általa bekövetkező tengerszint-emelkedés gyorsabban következik majd be, mint azt korábban gondolták. Az átlaghőmérsékletek növekedése pedig még erőteljesebben érzékelhető, ahogy egyre északabbra haladunk. Kanada szempontjából ez délen 4-6 fokos, az északi területeken pedig akár 10 fokos melegedést is jelenthet, amely beláthatatlan következményekkel járna az élővilág számára.
Forrás: Greenfo