vissza | nyomtatás

Az ezredforduló évének fája a fehér nyírfa - Betula pendula


A fehér nyírfa az egyik kedvenc fám. Életem első házának kertjében is állt egy az ablak előtt, és nagyon szerettem hallgatni, ahogyan az angyalok tapsoltak a fa szürkésfehér ágain, amikor szél fújt. Az idillnek a szúinvázió vetett véget, amely két év alatt teljesen elpusztította szép magas nyírfámat, és ekkor kezdtem bele a Hegyi juhar szaporításába. Nagy sikerrel, mert ma a kert végében sorakoznak a combig érő juharok.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy szökőkútszerű megjelenésével, a folytonosan áramló, feltöltő energiáival mennyi színt hozott az életembe. Nemegyszer aludtam el, mélyen, pihentetően, az alatta álló kerti hintában, és láttam olyan álmokat, amik azóta már valóra váltak.
A kreativitás serkentője, a csí energiájának irányadója, az örök megújulás fája a Betula pendula.
Ágai akár a földig érhetnek, és sátorszerűen rejtik el az alatta üldögélő, gondolkodó embert. Ideális játszóhely kiskamaszoknak, vadromantikára vágyó szerelemeseket pedig óvón eltakarja.
A tajgában őshonos ez a puhafa, mely igen gyorsan növekszik. Az egyszálas suháng a szomszédban két év alatt egy négyzetméternyi helyet borított be az árokparton. Kérge fehéren feketével tarkított, jellegzetes. Levele gyógyhatású, teakeverékekben alkalmazzák izzasztó, vízhajtó hatása miatt.

Forrás: Feng Shui Kert Magazin