vissza | nyomtatás
Jegenyefenyő az év fája Németországban 2004-ben
A jegenyefenyőt választotta Németországban a 2004. esztendő fájává az illetékes kuratórium. Mint Silvius Wodarz, a kuratórium elnöke indoklásában elmondta, a jegenyefenyő (Abies alba) különösen érzékeny a környezet változásaira, elsősorban a levegőbe jutó károsító anyagokra. Ezért mintegy jelképe a természethez igazodó, hosszú távra tervező erdőgazdálkodásnak. A jegenyefenyő akár 65 méteres magasságot is elérhet, ezzel Európa legnagyobb növekedési erejű fája. Egyes példányai 500-600 éves kort is megérnek. Az ilyen hatalmas fák gyökereinek teljes hossza elérheti a 300 métert. A fa lassú "érésére" és hosszú életkorára jellemző adat, hogy csak 50 éves kora körül virágzik először. Németországban az utóbbi 200 évben jelentősen csökkent a jegenyefenyővel benőtt területek nagysága: a XVIII. század végéhez képest ma 90 százalékkal kevesebb ilyen tűlevelű fa található az ország területén (függetlenül a német földek zsugorodásától). A jegenyefenyő fája hasonlít a lucfenyőéhez: könnyen megmunkálható, hasítható és ragasztható. Az ipar sokoldalúan használja, többek között fapadlók, tetőzsindely, hangszerek és pozdorjalemezek előállításához. A freiburgi főszékesegyház (Münster) tornyát belülről jegenyefenyőből készült gerendák támasztják ki, s állítólag Amszterdam egyes részei jegenyefenyő-cölöpökön nyugszanak. Németországban 1989 óta minden évben megválasztják az év fáját, ezzel is ráirányítva a lakosság figyelmét egy-egy fa jellemzőire, élőhelyi sajátosságaira és veszélyeztetettségére. Az utóbbi öt évben a mézgás éger, a boróka, a magas kőris, a nyírfa és a fehér fűz volt az év fája Németországban.
Forrás: Greenfo