vissza | nyomtatás
Idős kislevelű hárs és millenniumi emlékfák - Kercaszomor
Idős kislevelű hárs és millenniumi emlékfák - Kercaszomor (Szomoróc - Református temető)
A Kercaszomor nyugati végén lévő református temető 1844 és 1920 között Szomoróc és Bükkalja reformátusainak közös temetője volt. Ma már a két község egyike sem önálló település. Bükalját 1895-ben Domonkosfához csatolták, így az I- világháború után Jugoszláviához került. Szomoróc 1942-ben Kercával egyesült.
Az országhatár közelében található temető keleti, ma már nem használt részének közepén idős kislevelű hárs áll. A fa valószínűleg egyidős magával a temetővel, amit 1844-ben (esetleg néhány évvel korábban) létesítettek. A fa mellett kis boronafalú halottas ház állt, amit az 1980-as években lebontottak.
1896 májusában a millennium emlékére három hársat ültettek a szomoróci temetőben. E fák ma is élnek.
Kercaszomor.hu | Nevezetesfa.lap.hu