vissza | nyomtatás
Miért öli meg a chytrid a békákat?
Tudósok egy csoportja minden jel szerint megfejtette azt a mechanizmust, amellyel a chytridiomycosis nevű gombás betegség szedi áldozatait. A fertőzés gyorsan terjed békák és más kétéltűek között szerte a világban, és okozta már eddig is számos faj kihalását az elmúlt pár évben.
A Science című tudományos folyóiratban most megjelent publikáció azonban előrukkolt a magyarázattal, miszerint a gomba megváltoztatja áldozata elektrolit egyensúlyát, amivel szívmegállást idézhet elő. A járványszerű megbetegedések megértéséhez vezető úton ez egy kulcsfontosságú információ – mondják a szakértők.
Karen Lips, a chytridiomycosis terjedését elemző csoport munkatársa szerint az adatok meggyőzőek. „Gyanítottunk már valami hasonló folyamat zajlik a háttérben, de végre mindezt tényként kezelhetjük” – mondta el a BBC News-nak a Marylandi Egyetem kutatója.
A bőr szerepe
A kétéltűek bőre rendkívül fontos szerepet játszik az állatok életében. A legtöbb faj ugyanis a bőrén keresztül lélegzik, vagy éppen bőrét membránként használva cseréli ki elektrolitjait (a nátriumot vagy éppen a káliumot) a külvilággal. A többségükben ausztrál kutatók egészséges és fertőzött észak-amerikai levelibékák bőrmintáit elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy ezek a vegyületek kevésbé könnyen távoznak a bőrön át, ha a chytrid gomba is jelen van. A fertőzött egyedek vér- és vizeletmintái sokkal kisebb nátrium és kálium koncentrációt mutattak, mint az egészséges egyedek esetében, amelyekben ennek az értéknek csupán felét találták. Más fajoknál, így az embernél is, az ilyenfajta zavarok ismert okai a szívmegállásnak. A tudósok EKG-t is készítettek a békák halálát megelőző egy órában, és szívritmuszavarokat tapasztaltak, amik végül szívmegálláshoz vezettek. Gyógyszerek, amik képesek visszaállítani a békák elektrolit egyensúlyát, pár órával, vagy akár nappal is meghosszabbították a fertőzött egyedek életét, sőt mi több, egyik-másik példány képes volt kiugrani a vizes tálból is. Végül azonban egyikük sem élte túl a betegséget.
Szerző: Benkóczy Miklós
Forrás és folytatás: Greenfo