vissza | nyomtatás
Vágott kontra műfenyő - mondd, te mit választanál?
A hagyományok szerint Karácsony éjjelére feldíszít a család egy
fenyőfát a szobában, melyet a Télapó, vagy a Jézuska hoz,
materiálisabbak együtt vásárolják a fenyőfát a piacon. December 24-én
díszítjük fel a fákat, és egészen Vízkeresztig, január 6-áig ékesíti
napjainkat.
Nagyáruházakban már október végén megjelenik a feldíszített fenyő, mely
szembeszökően figyelmeztet arra, hogy legszentebb ünnepünk lassan, de
biztosan elüzletiesedik.
A tartós fenyőfának három fagyot kell lábon kiállnia a kivágása előtt,
így értelmetlen és környezetszennyező is, ha már november elején vágják
és árusítják.
Te mit választanál? - Vágott fenyő kontra műfenyő
A gyökeres, vagy konténeres fenyők kisebb méretűek
ugyan, de az ünnepek elmúltával kiültethetők kertekbe, parkokba, vagy
adományként elkerülhetnek a helyi óvodák, iskolák, ápolási intézmények
udvarára. Ennek előfeltétele a gyökérlabda rendszeres öntözése, hiszen
a lakás meleg, száraz levegőjétől hamar kiszárad a föld. Jobban
kedvelik a fűtetlen előszobákat ezek a fenyőfák, így megóvhatjuk a
levélhullástól és pusztulástól őket.
A csúcsdísz jelképezi a Betlehemi csillagot, melyet egy angyal is
helyettesíthet, illetve a kommerszé vált hegyesedő üveggömbök vették át
ezt a szerepet.
Mesterséges fenyőfák
Az első műfenyőket Németországban készítették el, a
XIX. században, ahol zöldre festett libatollal kísérleteztek. Különböző
méretekben árulták őket, és fő díszük a gyertyákat helyettesítő piros
műbogyók voltak.
A későbbiekben kefesörtéből készültek a műfák, illetve alumíniumszálakból.
Ezek a fák azonban nem felelnek meg a környezetvédelmi szempontoknak,
hiszen előállításuk során kőolajat használnak fel, elhasználódásuk után
pedig a szeméttelepen végzik, hiszen nem újrafelhasználható az anyaguk.
Hollywoody filmeket idéző fogásokkal jelentek meg a kereskedők, amikor
színes száloptikák segítségével készítették el az trend fenyőit.
Ezt követték a kartonpapírból, üvegből és kerámiából készült műfenyők.
Átmenet az élő és a műfenyő között, amikor a műfa törzsét valódi fenyő kérgével fedik be.
A vita folyamatosan jelen van ezek körül a mesterséges díszfák körül,
ellenzői és támogatói is akadnak szép számmal, és indokaik
környezetvédelmi szempontból nagyjából hasonlóak. Mindenki döntse el
maga, hogy melyik változat a szimpatikusabb számára.
Én a kertbe ültetett élő fenyők feldíszítésére voksolok.
A valódi, vágott fenyők használata mellett egy dolog szól: kerttel
rendelkezők aprítás után remek takaróanyagot, mulcsot nyernek, míg a
vastagabb törzs a nyári szalonnasütések alkalmával elhasználható.
Kerti fák díszítése
Fényfüzér használatakor ez az első, amit fel kell helyeznünk a fára,
gondosan ügyelve arra, hogy csakis kültéri világítótesteket
használjunk. A fényfüzér mellett vagy helyett használhatunk színes
raffiafonatokat és szizált is. Kültéren nem érdemes valódi üveggömböket
kihelyezni, mivel a macskák előszeretettel piszkálgatják őket, és
eltörve balesetveszélyesek. Műanyag vagy hablabdák elérhetőek, és
olcsóbbak is.
Diót, mandulát, különféle tobozokat natúr színben vagy festve
felaggathatunk a kerti Karácsonyfára, de friss gyümölccsel ne
kísérletezzünk, mert használhatatlan lesz az első fagy után, ami kint
éri.
A gyerekek készíthetnek őszi termésgyűjteményükből függő díszeket vagy
füzért, melyet akril lakkal lefújva tehetünk tartósabbá a szezon
idejére.
Magasabb fákra, ahová a macskák már biztosan nem jutnak fel,
kiakaszthatunk madáreleséget, különböző bogyókat: madárbirset, tűztövis
bogyót, csipkebogyót, illetve készíthetünk pattogatott kukoricából
füzért a számukra. Amikor rátalálnak, élő díszei lesznek a kerti
Karácsonyfánknak.
A cikk a forráslink alatt teljes terjedelemben olvasható.
Szerző: Erdei-Gulyás Gabriella
Forrás: FengShui-Kert Magazin