|
A bozóthús-fogyasztás szárnyal, az erdők zsugorodnak
A vadállatok kereskedelmét figyelő TRAFFIC hálózat tanulmánya szerint a bozóthús-kereskedelem Közép- Afrikában a vártnál sokkal nagyobb mértékű. A bozóthús a vadon élő állatok orvvadászatát jelenti, melyet gyakorlatilag Afrika valamennyi Egyenlítő környéki piacán árulnak illegálisan.
A tanulmány, amely az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének statisztikai értékein alapul, határozottan alátámasztja azt az álláspontot, hogy a bozóthús-kereskedelem és az illegális vadászat ügye Közép-Afrika esőerdeiben minimum bizonytalan. Az elemzés szerint a bozóthús eladása a Kongó-medencében jelentősen emelkedett 1990 és 2005 között, annak ellenére, hogy a közép-afrikai erdőterület ebben az időszakban zsugorodott.
Kamerun a jelek szerint növeli – mintegy 100%-kal – vadhúseladásait. Ennek mennyiségét az erdők méretéhez viszonyították, és 150 kg-ban állapították meg négyzetkilométerenként. Gabon és már a Kongói Demokratikus Köztársaság is közelít ehhez az értékhez, ami annak ismeretében, hogy az ország produkálta az elmúlt évek legnagyobb emelkedését a bozóthús termékek piacán (1990-ben még 78.000, míg 2005-ben már 90.000 tonna évenként), nem meglepő. Azonos időszakban a Kongói Köztársaság is szinte megduplázta termelését, amelyet évi 11.000 tonnáról 20.000 tonnára tornázott fel.
„Miközben az ENSZ szervezetének statisztikája (FAOSTAT) minden bizonnyal alábecsüli a bozóthús kereskedelmét, és ezért az adatokat fenntartással kell értékelnünk, ezek az adatok jelentik az egyedüli hivatalos információt a Kongó-medencében folyó vadhús-kereskedelemről. Ugyanakkor az adatok árulkodnak a feldolgozás és fogyasztás legújabb jellemzőiről is” – magyarázza Stefan Ziegler, a németországi WWF programfelelőse, a jelentés szerzője.
A vadhús jelentős és elsődleges fehérjeforrás a Kongó folyó környékén élő mintegy 34 millió embernek. A bozóthús-vadászat és –kereskedelem kulcsfontosságú eleme számos közép-afrikai ember megélhetésének. Korábbi tanulmányok a bizonyították, hogy a bozóthús vadászata a népesség növekedésével összefüggésben növekszik, mindazonáltal a legújabb kutatások azt is alátámasztják, hogy a vadhúsfogyasztás a vagyonosabbaknál is növekedést mutat. „A bozóthús-fogyasztás magasabb azokban az országokban, ahol népesebbek a nagyvárosok, ezért a kongói régió városiasodása minden bizonnyal újabb fenyegetést jelent majd a vadállománynak” – folytatja Stefan Ziegler, aki szerint „a veszély a vadállomány nem fenntartható vadászatában rejlik, ami nem csupán egyes fajok eltűnését, de éhínség megjelenését is eredményezheti egy-egy régióban”.
Szakemberek a túlvadászást tartják a legnagyobb veszélynek a régió erdei emlőseire. „A helyiek századok óta vadásznak élelemért és egyfajta cserekereskedelemben való részvételért, ám az elmúlt 20 évben szembesültünk a kereskedelmi méretű bozóthús piac veszélyeivel, aminek egyik oka, hogy az egyszerű emberek egyre nagyobb mértékben váltak a készpénz alapú gazdaság részeivé „mondja Nathalie van Vliet, a TRAFFIC Bozóthús Stratégia tanácsadója. A megélhetési vadászat hatásait korábban úgy tartották egyensúlyban, hogy egyfajta rotációs elvet érvényesítettek, melynek alapján az erdők mindig más és más részeiben vadásztak. Ám a népesség növekedés és különböző társadalmi-gazdasági tényezők következtében ma olyan nagy az igény a vadhúsra, hogy a vadászat mai mértéke nem fenntartható.
Szerző: Benkóczy Miklós
További információk: Sciencecentric
Forrás: Greenfo
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
Kapcsolodó cikkek:
|
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata
A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK | részletek
Történeti kertek Magyarországon
Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés
|