A közlekedési miniszter tudatosan félrevezeti a közvéleményt?

A kormány közlekedéspolitikai tevékenysége – bármi is legyen a kinyilvánított szándéka – valójában nem a hazai társadalmat és gazdaságot, hanem a külföldi olajtársaságok, útépítő társaságok, autó- és kamiongyárak érdekeit szolgálja.
Mindezt Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke írta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter levelére válaszolva. A kormány évi 70 milliárd forintos elvonást irányzott elő a közösségi közlekedéstől úgy, hogy azt semmiféle hatástanulmány nem támasztotta alá. Így aligha hihető a miniszter állítása, hogy a kormány célja a közösségi közlekedés javítása, sokkal inkább a közúti forgalom támogatása. Ezt az is bizonyítja, hogy a mindenkori kormány évek óta halogatja a teherautók kilométer-arányos útdíjának bevezetését. Így a magyar adófizetők évente több százmilliárd forintot költenek – a nagyrészt külföldi - kamionok által használt utak építésére, javítására.

A kormány az elmúlt években hagyta leromlani a közösségi közlekedést, ugyanakkor messze az infláció feletti mértékben emelte a jegyek és bérletek árat. Ez utóbbi érdemben nem növelte a tömegközlekedési vállalatok bevételeit, viszont sok (fizető) utast veszítettek, ami tovább rontotta a járatok kihasználtságát, és növelte a veszteségeket. A kormányzat ilyen politikája mellett országosan még mindig 40 százalékos a tömegközlekedési utazások aránya, ami a közösségi közlekedés életképességét és vonzerejét bizonyítja.

Megdöbbentő, hogy a miniszter a közvélemény tudatos félrevezetésével igyekszik elérni kétes céljait. A vasúti mellékvonalak bezárását egyebek mellett azzal indokolta, hogy „Ausztriában 58 szárnyvonal megszüntetését határozták el.” A Levegő Munkacsoport felhívta az Osztrák Közlekedési Klubot, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy az ausztriai szárnyvonalak megszüntetéséről eddig semmiféle döntés nem született, a kormány mindössze hat(!) főleg kisforgalmú szárnyvonal bezárását tervezi, de még ezekről is komoly vita folyik.

Forrás és további anyagok: Greenfo

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.