Az Év fája mozgalom Magyarországon

Az Év fája mozgalom Magyarországon
Az év fafajának kiválasztása az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében

1989 óta Németországban minden évben megválasztják az év fáját (Baum des Jahres). Ez jó alkalom arra, hogy abban az évben az illető fafajról ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, s kicsit közelebb hozzák a szakemberekhez és a laikusokhoz a kevésbé ismert fafajokat. Ennek mintájára 1995-ben az Országos Erdészeti Egyesületnél BARTHA DÉNES kezdeményezte, hogy hazánkban is honosítsuk meg ezt a mozgalmat, s 1996-tól minden évben megválasztjuk az év fáját. Elsősorban azokat a fajokat helyezzük előtérbe, amelyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban a figyelem elterelődött róluk.

E mozgalom keretében NAGY LÁSZLÓ főszerkesztővel együttműködve cikksorozatot közlünk az adott év fájáról az Erdészeti Lapokban, melyeket egybeszerkesztve, illusztrációkkal ellátva kismonográfiaként is közreadunk. A kismonográfia kiadása az Országos Erdészeti Egyesület Erdőművelési Szakosztálya hathatós támogatásával jelenik meg, szerkesztésében és kiadásában a szakosztály korábbi elnöke, BÚS MÁRIA vállal aktív szerepet. Azért, hogy széles körben is megismertessük a fajt, ezért a TV-ben, rádióban, ismeretterjesztő folyóiratokban szintén népszerűsítjük az év fáját, s rajta keresztül a magyar erdészeket. A TermészetBúvár folyóiratban GARANCSY MIHÁLY, az Élet és Tudomány folyóiratnál ALBERT VALÉRIA hathatós segítségét élvezzük. Külön érdekesség, hogy minden évben a berlini magyar nagykövetség előtt elültetésre is kerül az év fája egy-egy példánya. Ebben ROLAND MIGENDE, az Országos Erdészeti Egyesület tiszteletbeli tagja segédkezik.

Az év fája mozgalom szervezésére, bonyolítására kuratórium jött létre, amely az adott év fájának fajára minden előző év októberében tesz javaslatot, s tagjai a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának és Faipari Mérnöki Karának oktatói, illetve az Erdészeti Lapok főszerkesztője.

A magyarországi év fája mozgalom szakmai körökben lassan került a figyelem középpontjába, a szakmán kívüli szervezetek viszont kezdettől fogva nagy érdeklődést tanúsítanak iránta. Így például az általános és középiskolai tanulmányi versenyeken, az erdei iskolák oktatásában, természetvédelmi témájú rendezvényeken, vetélkedőkön – az év madarához hasonlóan – az év fája is állandó elem lett. Célunk, hogy szakmai körökben és azon kívül is minél szélesebb alapokra helyezzük az év fája mozgalmat, ezzel is segítve dendroflóránk ritkább tagjainak a megőrzését.

mezei juhar

Az év fája fafajok listája letölthető PDF fájlban. >>

Az év fájával kapcsolatos publikációk listája letölthető PDF fájlban. >>

(azevfaja.hu)

Év Fája Verseny
Az év faegyedeinek versenye az Ökotárs Alapítvány szervezésében

Az Európai Év Fája versenyben hét ország azon fái vesznek részt, melyek saját hazájukban a közönség segítségének köszönhetően elnyerték az országos Év Fája címet. A versenyt az Environmental Partnership alapítványok, a Cseh Környezetvédelmi Alap és Csehország Környezetvédelmi Minisztériuma támogatásával szervezik. A versenyben résztvevő országok: Magyarország, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia és Franciaország. A kezdeményezés fő célja a közfigyelem ráirányítása a fák fontosságára és a biodiverzitás csökkenésére. A biodiverzitás, azaz biológiai sokféleség csökkenése korunk egyik legsúlyosabb globális problémája. Bár a legnagyobb pusztulás a trópusokon történik, a biodiverzitás csökkenése Európában is egyre erősödik. Az Environmental Partnership Association egyik célja, hogy felhívja a figyelmet erre a veszélyre. Az Európai Év Fája verseny bizonyítja, hogy a fák ügye nem ismer határokat, és rajtuk keresztül szélesebb nemzetközi párbeszéd kezdeményezhető. A hazai versenyt és az európai versenyben való részvételt az Ökotárs Alapítvány szervezi, koordinálja, szakmailag együttműködve az Országos Erdészeti Egyesülettel.

(evfaja.okotars.hu)


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:


Házi berkenye | részletek
Az Országos Erdészeti Egyesület a házi berkenyét (Sorbus domestica) választotta az Év fájának 2013-ban. A berkenye nemzettségnek a világon közel 200, Európában 92, hazánkban pedig mintegy 40 faja és alfaja ismert, még a közelmúltban is találtak újakat a Vértesben. Galéria >> Egy elfeledett gyümölcsfa: házi berkenye - (letölthető PDF) A középhegységek melegebb, délies kitettségű...

A mezei juhar az Év Fája 2014-ben! | részletek
Az Országos Erdészeti Egyesület új kezdeményezéseként először nyílt lehetőség az idén, hogy erdész tagtársaink és a szakmán kívüli érdeklődők is, az Egyesület új tematikus honlapján keresztül szavazzanak a jövő évi „Év Fájára”, mellyel a 2014. esztendő fafaját választották meg a résztvevők. Az ötlet kigondolásakor nem számítottunk ekkora mértékű, az Egyesület keretein túlnyúló...

A negyedik Európai Év fája verseny | részletek
77 ezer szavazattal nyerte Bulgária ezer éves öreg szilfája az Európai Év Fája címet Brüsszel (Március 19) – A negyedik Európai Év fája verseny online szavazását 77 ezer szavazattal nyerte Szliven városából egy szilfa, ... ... míg a második helyezett a magyar gödöllői vackor lett majd 37 ezer szavazattal. A harmadik helyet a lengyel wybicki tölgy nyerte el, 16 ezer szavazattal. A verseny...

Európai Év Fája 2014 - Döntős fák | részletek
A versenyben idén tíz fa vesz részt Bulgáriából, Csehországból, Franciaországból, Írországból, Lengyelországból, Magyarországról, Olaszországból, Skóciából, Szlovákiából és Walesből. "A döntőbe jutott fák mind különlegesek: számos helyi és történelmi esemény szemtanújaként a körülöttük élő közösségek részévé váltak, bárcsak ők maguk is mesélni tudnának" - mondta a verseny főszervezője, Andrea...

2013 év hazai fafaja | részletek
Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskola programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt...

vissza | 1 | 2 | 3 | 4 | tovább




Magyar kastélyok és várak! Nemesi udvarházak és Paloták!



Legfrissebb bejegyzések:
2016-10-07
Oláh Anna: Bolyai Farkas pónyik almafája
 | részletek
Johann bácsi a Bolyai-kertről azt mesélte, hogy: „Sok gyümölcsfa díszelgett benne, főleg pónyik alma. […] Egy szász tanító innen szedett ojtógallyakat, s minden kertben beojtotta a...
2016-09-13
Balaton (Heves megye!) idős hársa - a Szerelmesek fája
 | részletek
Balaton a források völgye. A falu legidősebb fája is egy forrás fölött él a település központjában. A polgármesteri hivatal épülete eredetileg a Grósz család rezidenciája volt,melyet az 1860-as...
2016-09-12
Arany János kőrisfa, Nagykőrös
 | részletek
Arany János kőrisfa (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) A nagykőrösiek életében a természeti értékek között kitüntetett helye van településünk névadó fájának, a kőrisnek. Nem véletlenül,...
»» minden bejegyzés









Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.