Az idők nagy tanúi

Sorozatunkban ritkán mutatunk be parkban, kertben álló, ültetett fákat. Ha mégis, annak többnyire oka van. Így van ez jelen esetben is. . .

barcsBarcson, az állomás közeli Mészégető utcában van a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális Otthona. Az intézmény az egykori Széchenyi kastélyban kapott helyet, és a korabeli tulajdonosok ízlését és jómódját mutatja a kastélypark is.

Hatalmas fák, barátságos sétányok szolgálják a lakók kellemes komfortérzetét. E fák méretük alapján száz-százötven évesek lehetnek, azonban van közöttük egy kocsányos tölgy, amelyik jócskán meghaladhatja ezt a kort. Mellmagasságban mért törzskerülete - egy jókora dudorral - 745 centiméter, de ha leszámítjuk a dudor okozta növekményt, akkor is 710 centiméteres lenne a kerülete. Vagyis minden valószínűség szerint a megye "legderekabb"tölgyét tisztelhetjük benne.

A huszonnégy méter magas, elfogadható egészségi állapotban lévő fáról a mérete alapján feltételezhető, hogy kora közelíti a háromszáz évet. Ez pedig azt jelenti, hogy - mivel a kastélyparkok telepítésének a divatja a tizenkilencedik században volt - valószínűleg a park kialakításakor már tekintélyes méretű fa lehetett, azaz a Dráva-vidék egykori természetes állapotából itt maradt famatuzsálem lehet.

Forrás: Sefag.hu

Nevezetesfa.lap.hu | Fa.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.