Az ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari Szakkiállításról

Különleges szakmai rendezvénnyel várja a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége a környezetvédelem iránt érdeklődő látogatókat novemberben. Az egyedülálló szakkiállításnak különös aktualitást ad a jelenlegi gazdasági válság, hiszen a környezetipar globális fejlődést jelenthet szinte valamennyi gazdasági ágazatnak. Éppen ezért a rendezvény kiemelt célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet az ágazatban rejlő lehetőségekre és annak jelentőségére, hogy a környezetgazdálkodás szempontjait a gazdaságpolitikai döntésekben is helyet kapjanak.
A környezetvédelmi ipar a világon ma a „high-tech”, a hajtómotor, a kitörési lehetőség a válság leküzdésére, amely egyben biztosítja a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósulását, Földünk környezeti problémáinak megoldását, így a jövő nemzedékeinek életlehetőségeit is.

A hazai környezetvédelmi ipar gyors növekedéssel válaszolt a felmerült igényekre, elvárásokra. Ma már szinte minden keresleti igényre tud korszerű szolgáltatást, terméket nyújtani saját fejlesztéssel, vagy külföldi kapcsolatain keresztül. Szerepe térségünkben megnőtt.

A KSH adatai azt mutatják, hogy a hazai környezetvédelmi ipar - nemzetközi helyzetéhez hasonlóan - fejlődési üteme meghaladja más ágazatokét. A szakterületen jelenleg kb. 2000 hazai vállalkozás (szolgáltatás, termék) működik, jellemzően mikro- és közepes méretű vállalkozások. Magyarországon, 2007-ben a környezetvédelmi ipar által értékesített termékek és szolgáltatások nettó árbevétele 370 milliárd Ft volt, 23 milliárd Ft-tal több, mint 2006-ban.

A dinamikus növekedés elismerése mellett azonban azt is el kell ismerni, hogy az európainál kedvezőtlenebb a hazai ágazat szerkezete: az összes környezetvédelmi ipari árbevétel 98,2%-át a környezeti szennyezések közvetlen csökkentését szolgáló (csővégi megoldások, mint pl. szennyvíztisztítás, hulladékkezelés, stb.) termékek előállítása, szolgáltatása tette ki. A környezetszennyezések integrált csökkentését szolgáló technológiák és termékek előállítása mindössze 1,8% volt (7 milliárd Ft).

A következő időszakban különös erőfeszítéseket kell tenni a megelőző jellegű, a jobb erőforrás-gazdálkodást célzó fejlesztésekre, beruházásokra a szennyezés kezelése helyett. A környezetvédelmi ipar exporttevékenysége mind értékében, mind arányában nőtt 2004 óta. A hazai környezetvédelmi vállalkozások 40%-a folytat export tevékenységet. Az exportértékesítés 2007-ben már 73 milliárd Ft-ot ért el, ez az összes környezetvédelmi ipari értékesítés 20%-a. Ez az arány messze meghaladja az EU export arányát.

A környezetvédelmi ipar gyors, a többi gazdasági ágazatnál erőteljesebb fejlődése hozzájárul a versenyképességünk és a foglalkoztatottság javításhoz a környezet és az egészség hatékony védelmével egyidejűleg. A környezetvédelmi iparban 2008 - ban közel 20 ezer embert foglalkoztattak. Mindemellett a cégek nagyobb része megpróbál több lábon állni, és új többlet szolgáltatással megállni a helyét a környezetvédelmi piac szegmensein.

A szükséges teendők mellett azonban egy új szemléletet is demonstrálni kell. Nevezetesen azt, hogy a fogyasztás növelése nem lehet a legfontosabb célunk. Ma nem a fogyasztást növelő termelői ágazatok további kiszélesedése jelenti a választ, a megoldást a gazdasági problémákra, sokkal inkább a fenntarthatóságot biztosító ágazat, a környezetipar növekedése.

Hazánknak most kell megmutatnia, hogy a magyar innovációs képesség a válságban is eredményeket produkál, és ez különösen igaz a környezetiparban. Most kell továbbá azt is megmutatnunk, hogy van versenyképes környezetiparunk, ez pozitív üzenet a teljes magyar gazdaság, a magyar társadalom, de az egész világgazdaság felé is.

Sajtókapcsolat:

Czibók Ágnes 20/364-0964; kszgysz@t-online.hu
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

Körmendi Mónika 20/665-0382; kormendi.moni@greencapital.hu
Green Capital Zrt.

Forrás: Ökoindustria

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:








Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.