|
Bócsa-Bugaci Ősborókás
A nemzeti park egyik legnagyobb kiterjedésű és egyben legváltozatosabb területe. Természeti értékein túlmenően a harmincas években kialakult idegenforgalmával is megalapozta hírnevét.
Egy helyben megtalálhatók itt a Kiskunság természeti kincsei, a homokbuckák, a homoki természetes növénytársulások zsombósok turjánosok, vadvirágos rétek, nádasok, szikes tavak, természetes erdőtípusok és a nevezetes homokpuszta. Kecskemét város egykori pusztáján ma is láthatók a régi pásztorélet hagyományai, a génbankfeladatot betöltő szürke magyar szarvasmarha a racka juh, a mangalica sertés, a magyar pásztorkutyák és az Ahonyi Imre fogathajtó világbajnok vezetése alatt álló ménes.
A Nagyerdő kiemelkedő jelentőségű, szigorúan védett része az Ősborókás. Jellegzetes tartozéka Bugacpusztának a nemrég megnyitott Kerényi József Ybl-díjas építész által tervezett Pásztormúzeum, amely az ország első nemzeti parki múzeumaként igen nagy látogatottságnak örvend a világ minden részéből érkező turisták körében.
Sajátos a bugaci tanyavilág is, amely a jellegzetes tanyai életforma egyik tipikus megtestesítője. A nádfedeles, piros cserepes kis tanyák lakóikkal együtt az "élő skanzen" feladatát is betöltik a Kiskunsági Nemzeti Parkban.
A területek szervezett látogatását az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda kecskeméti kirendeltségén, szakemberek esetében pedig a Nemzeti Park Igazgatóságán (Kecskemét) keresztül lehet lebonyolítani.
Nagyon gazdag a terület állatvilága, sok a ritka vagy endemikus rovarfaj. Közülük említést érdemel az óriás szitakötő, a négy foltos acsa és az egyetlen áttelelő sáskafajunk, az önbeásó sáska.
Ritka lepkefaj az aranysávos araszoló, jelenleg a világon egyedül az orgoványi mocsarakból ismeretes Metelka-medvelepke. E területről írták le a széki molyt, amelyet azóta Dél-Spanyolországban és Dél-franciaországban is megtaláltak.
A nádasok lakói közül meg kell említeni a bölömbikát, a vörös gémet, a nyári ludat, a homokbuckák ligeterdeinek lakóját, az ugartyúkot, a kék és a vörös vércsét, a kabasólymot. A gerincesek közül jelentősebbek a lápi póc, a réti csík, a homoki gyík, mocsári teknős, patkányfejű pocok.
A tájvédelmi körzetet egyelőre csak szakemberek látogathatják, a nagyközönség számára néhány fontos előfeltétel megléte teszi lehetővé a látogatást (feltárás stb.).
Forrás: Sulinet
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata
A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK | részletek
Történeti kertek Magyarországon
Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés
|