Cégénydányádi Kastélypark

A 100 holdas parkot Kende Zsigmond kezdte el betelepíteni, angolpark jelleggel épült a reformkor idején. A kúria és a hozzá tartozó park a Szamos folyó mellett épült, az e tájon honos ligeterdők tölgy, szil, kőris faállományára telepítették rá az angolkertet.

A gondosan tervezett kertbe a kastély ura főként platán-t, amerikai kőris-t, ezüsthárs-at, vérbükk-öt ültetett., melyet később unokája a hasonló nevű Kende Zsigmond még tűlevelűek ültetésével egészített ki. Az itt folyó Szamos öntéstalaja tápanyagokban gazdag, a bőséges esőzések, a nagy páratartalom, s a környező erdők közelsége folytán a környéken nem őshonos, növényfajok is megtelepíthetők voltak, így különleges fafajták is sikerrel telepíthetők voltak.

A kert érdekességei

Az épület mögött található egy több mint 160 éves juharlevelű platán, mely háromtörzsű, 25 m. magas. Lombkoronája 40 m. -re terül szét, törzsmérete eléri a 690 cm-t is. Hosszan kinyúló ágait alá kellett támasztani,nehogy letörjenek. E fához közel található egy kb. 12 m magas tiszafa is, melynek törzsátmérője 188 cm.

Az angolkert a II. világháború után szinte teljesen elpusztult. A környék lakossága sok értékes fát vágott ki ekkor tüzelőnek. Az 1970-es nagy árvíz idején a lakosság ide menekítette állatait, amelyek a parkot majdnem tönkretették. Az angolpark felújítását 1984-ben kezdték meg. A park viszontagságokat átvészelt példányainak együttese megkapó látványt nyújt ma is.

Óriás platánok, vérbükkök, tulipánfa, szelídgesztenyék, vöröstölgy, a több mint 100 éves páfrányfa, hamisciprus, virginiai borókafenyő, öreg simafenyők, feketefenyők, s a bokrok közül például az édeskés, erős illatú jázmin gondosan tervezett, szinben- formában összehangolt fajtái alkotják a kert növényállományát.

Forrás: Wikipédia

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.