Darnózseli - Deportálási-emlékfa

Darnózseli község Győr-Moson-Sopron megye Mosonmagyaróvári kistérségében.
Az országutat a tatárjárás és a mohácsi vész közötti időszakban létesítették, csupán a hatvanas évek elején aszfaltozták le. A község lakóinak többsége (őslakosok) magyar nemzetiségűek. Azonban ma már néhány horvát, szlovén és német nemzetiségű lakos is él itt. A vallási szempontból is homogén a lakosság, hiszen zömmel római katolikus vallásúak. Az utóbbi 25-30 évben házasság, illetve munkahely révén települtek be református, illetve evangélikus vallásúak is. Zsidó vallásúak az 1800-as évek közepétől éltek Darnózselin, egészen 1944-45-ig, ekkor ugyanis a németek elhurcolták őket. Darnózseli egy kisebb központja volt a környék zsidó lakosságának, hiszen imaházuk és temetőjük is volt a községben. Az imaház a Fő utcán volt, amit a 1945 után elbontottak. A temetőt 1883-ban nyitották meg. Az utolsó temetés 1943-ban volt itt. A község fiataljai (az “Új Tükör” Ifjúsági Klub, a KISZ Alapszervezet és a Szigetköz Táncegyüttes tagjai) 1984-85-ben rendbe tették, s azóta is gondozzák. Egy emlékfal került még felállításra a darnózseli és a szigetközi deportálások áldozatainak emlékére, amelyet a munka befejeztével 1985. május hónapban lepleztek le.

Forrás: Wikipédia

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.