|
A dégi kastélykert öreg akáca
Dég község Fejér megyében, az Enyingi kistérségben.
A Festetics család jóvoltából műemlékben gazdag település. A Balaton felé húzódó dúsan termő vidéken, vizek szaggatta tájba épült meg hazánk egyik legcsodálatosabb klasszicista kastélya Pollack Mihály tervei alapján (1815-19), ahol az Etelkai víz a Bozót-patakkal találkozik, az un. Dégi süllyedékben, a Mezőföldön. Ez volt a Nemzeti Múzeum előtanulmánya. A kastélyt körülvevő angolpark – az építész-kertépítész érdeme – a ritka értékes növényállományával, a romantikus szigeten található úgynevezett Holland-házzal (Mezőgazdasági Tájmúzeum volt).
Birtokosai a nagymúltú tolnai Festetich család tagjai voltak – oldalági leszármazottai azoknak, akik hazánknak a keszthelyi Georgikont alapító Festetich Györgyöt is adták –, később pedig a Degenfeld család.
A kastélynak a természettel való kapcsolata olyan csodálatos, amire kevés példa található. Magyarázata az, hogy Pollack Mihály megtanulta, a kastélyépületet a klasszicizmus stílusigénye szerint az angolkerttel együtt kell megtervezni. A falu közepén átfolyik a Bozót-patak, amelynek hídján keresztülhaladva a református templom, majd a római katolikus templom tűnik fel. Mindkettő a tájképi kert látványának része.
A kertben a kastély közelében sziklakert épült, amely hűtőzőt rejt magában. A lapályon átfolyó Etelka-víz hídja után érünk a kastélyhoz, így északról érkezünk. Balra a régi kiskastély, szemben évszázados tölgyek között a portikusz díszlik kocsifelhajtóval. A napfényes déli oszlopcsarnokból kitekintve tárul fel a park teljes pompájában. Előtérben idős faóriások között hatalmas gyepes tisztás enyhén lejt a völgyében lévő tó felé. Partján fehér, fekete nyár és hársmatuzsálemek, jegenyenyár és erdei fenyők csoportja. A tó szigetén "hollandi" kerti lak áll. Régen csak csónakkal lehetett megközelíteni (ma kis híd vezet a benne lévő múzeumba). Sajnálatos módon a területet árvíz tette tönkre, így a tájmúzeumi kiállítást megszüntették. A néhol 4-5 méter mély tavon tavirózsák és tömegesen nyíló sárga vízitökök látványa jelent élményt.
A tavon túli erdős dombon (Magyar-domb) vadaskert volt karámba zárt szarvasokkal, fácántenyészettel. Ma is szép részlete a kertnek a süllyesztett teraszos rozárium. Kővázákkal ékes lépcső vezet le kettős dór oszlopsorához, az azon túli teniszpályához. Mellette öreg japánakác árnyékában antikizáló sziklabarlang, forrás van. Dór oszlopok között oroszlánfej köpi a vizet. A kastélytól délkeletre neogótikus kerti házat találunk vadgesztenyék, platánok, bukszusok romantikus ligetében. Csodálatos az őszi lombszíneződés is, érdemes kirándulni a településre. Műemlékileg védett, a Műemlékek Állami Gondnoksága kezelésében van a 28 hektár.
Forrás: Wikipédia
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon
A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából
Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés
|