Deszki öreg fa (Matuzsálem)

Az erdő szélén áll egy igazi kuriózum: egy hatalmas, szinte mesebeli tölgy, egy "hagyásfa"! Ki tudja, hány vágásfordulót túlélt ez a több mint 600 cm körméretű kocsányos tölgy, Csongrád megye legnagyobb tölgyfája! A magról ültetett, erdészek által gondosan ápolt, jó állapotban lévő matuzsálem impozánsan magasodik az őt körülvevő 90 éves tölgyek fölé.

DESZK, KOCSÁNYOS TÖLGY
Galéria >>

A DESZKI ÖREG FA, más néven „Matuzsálem” a közösség életében már a múltban is különleges szerepet töltött be: a 200 évvel ezelőtti térképeken is fellelhető, helymeghatározó pontként van feltüntetve. A korabeli Deszk nem rendelkezett kiépített közösségi térrel, ezért a 300 éves tölgy és ligetes környéke szolgált találkozó helyül, illetve számos ünnepséget rendeztek ezen a területen. Az alföldi betyár, Rózsa Sándor nevéhez fűződő legenda szerint enné a tölgynél találkozott a híres betyár bandájával, és indult portyára.
A hatalmas koronájú, impozáns méretekkel rendelkező élőlény összekötő kapocs a település múltja, jelene és jövője között. Csodálatos méretei tisztleletet ébresztenek és elgondolkodtatnak minden ide látogatót: vajon mit láthatott ez az óriás az elmúlt évszázadok során? Ez a gyönyörű öreg fa abból a szempontból is ritkaság és felbecsülhetetlen értékű, hogy az itteni táj vonatkozásában kiváló alapot szolgáltat a dendrológiai kutatásokhoz, hiszen egyedülálló módon őrizte meg Deszk közvetlen környékének klímáját, vizsgálatából következtethetünk az elmúlt évszázadok időjárására is (csapadék, hőmérséklet, stb.).

Ma már a szépen kiépült Deszken számos helyszín biztosít lehetőséget a közösségi összejövetelekre, a „Matuzsálem” és környéke azonban - mint helyi és országos látványosság - igazi kuriózumként várja az ide látogató helyieket és a távolabbról érkezőket egyaránt egyéni kirándulások és különböző táborok célpontjaként, hogy árnyékos lombja alatt az utazók megpihenhessenek.

Az impozáns öreg tölgy számos adatbázisban és nyilvántartásban megtalálható, (pl. Magyarország legnagyobb fái: www.dendromania.hu,) többek között szerepel a geocaching pontok listáján is (kódja: 1676 Deszki nagy fa). A fa környékén elrejtett geo láda minden kalandor és természetbarát számára érdekes célpont lehet.
A tölgy a 43-as főút mentén haladó kerékpárútról, illetve a töltés irányából is könnyen megközelíthető, ezért elsősorban a kerékpáros kirándulások és gyalogtúrák szerves részeként mint helyi látványosság és árnyas pihenő hely is vonzó célpont lehet.

Valamennyi itt élő szívügye és ide látogató természetbarát érdeke is, hogy még sokáig megőrizhessük és csodálhassuk e tiszteletreméltó faóriást, és árnyéka alatt megpihenve adhassuk át magunkat a természetnek. Célunk, hogy e különleges természeti értéket minél többen megtekinthessék mintegy újabb turisztikai célpontként és látványosságként még inkább szerves részét képezve a környék látnivalóinak, (Kukutyin, Deszki Puszta, stb.), melyhez méltó hátteret biztosít az egyedi szépségű táj, és a Maros menti hullámtéri erdő. A fa gondozása és a környék tisztán tartása mellett ezért szükség lenne egy kiépített pihenőhelyre is, mely kulturált módon biztosítaná az ide látogatók kényelmét.

És végül álljon itt egy találó idézet Pósfai György: Dendrománia című könyvéből:
„A masszív, nagy fák nyilvánvalóvá teszik: másképp is lehet élni. A sok rohangálás, nyomakodás, harácsolás, információhabzsolás csak az egyik stratégia. Ami nekünk a mindennapi életben számít, amiért törjük magunkat, az itt teljesen közömbös. Végtelen toleranciával viselni a hóleplet, a szelet, az esőt, a tűző napot, kutatni, szívni a tápanyagot, behegeszteni a sérülést, csak vinni-vinni előre a fakasztás–hajtás–növesztés–kivirágzás–magnevelés–levélhullatás–nyugalomba merülés ciklusait, akár több százszor is…. Ez ver fejbe bennünket, amikor megállunk egy nagy fa alatt: egy négyszázas fát megcsodálunk, egy ötszázastól elámulunk, a hatszázasok lenyűgöznek, a hétszázasok láttán pedig szép gondolataink támadnak létünk esetlegességéről és értelmetlenségéről.”

A Deszki Öreg fa Csongrád megyében, Deszk közigazgatási területén belül, a híres Kukutyin irányába, az M43-as főút mentén haladó Szeged-Szőregről Klárafalva felé vezető kerékpárúttól kb. 200 m –re a Maros folyó felé helyezkedik el, autóval és kerékpárral is megközelíthető. Szeged felől a töltésen kerékpárral is elérhet, a Fehértói gátőrház előtt a szivattyútelepnél kell letérni.

Törzskerület: kb. 630 cm

(evfaja.okotars.hu)


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére




Magyar kastélyok és várak! Nemesi udvarházak és Paloták!



Legfrissebb bejegyzések:
2016-10-07
Oláh Anna: Bolyai Farkas pónyik almafája
 | részletek
Johann bácsi a Bolyai-kertről azt mesélte, hogy: „Sok gyümölcsfa díszelgett benne, főleg pónyik alma. […] Egy szász tanító innen szedett ojtógallyakat, s minden kertben beojtotta a...
2016-09-13
Balaton (Heves megye!) idős hársa - a Szerelmesek fája
 | részletek
Balaton a források völgye. A falu legidősebb fája is egy forrás fölött él a település központjában. A polgármesteri hivatal épülete eredetileg a Grósz család rezidenciája volt,melyet az 1860-as...
2016-09-12
Arany János kőrisfa, Nagykőrös
 | részletek
Arany János kőrisfa (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) A nagykőrösiek életében a természeti értékek között kitüntetett helye van településünk névadó fájának, a kőrisnek. Nem véletlenül,...
»» minden bejegyzés









Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.