Egy évet csúszhat az új klímaegyezmény

Egy új ENSZ klímavédelmi egyezményre talán várnunk kell még egy évet, hogy a részletekben valóban megegyezhessenek – mondják a szervezet tárgyalásain részvevők -, sőt ez akkor is így lehet, ha az USA szenátusa végül rábólint a klímatörvényre.

A Barcelonában ezekben a napokban is 175 ország részvételével zajló tárgyalások vészjóslók a tekintetben, hogy Dániában sikerülhet-e megalkotni egy valódi vállalásokat és kötelezettségeket is tartalmazó szöveget. Több politikus is megszellőztette az elmúlt napokban, hogy talán sikerülhet valamiféle politikai kötelezettségvállalásban megegyezni, de ahhoz túl kevés már az idő, hogy törvényi/jogi formulákat is rögzítsenek.

John Ashe, a tárgyalások elnöke, úgy gondolja, hogy ha Koppenhágában nem sikerül egyezségre jutni, a következő lehetőség bizonyára hónapokig várat majd magára. Mások szerint a csúszás ennél nagyobb is lehet részben azért, mert az USA valószínűleg idén már nem fogja törvénybe iktatni a széndioxid-kibocsátásról szóló tervezeteket. A japán tárgyaló szerint, „ha nem lesz megállapodás a Koppenhágát követő hatodik hónapig, valószínű, hogy csak 2011-ben kerülhet sor sikeres tárgyalásokra. A csúszás oka ebben az esetben az, hogy az Egyesült Államok a félidei választásokkal lesz elfoglalva”. 2010-ben ugyanis az amerikai szenátusnak körülbelül az egyharmadát újra kell választani, és újabb problémákat okozhat, hogy felborulhatnak az erőpozíciók. A brit delegáció egyik tagja szerint a csúszás várhatóan nem lesz kevesebb hat hónapnál, „remélhetőleg nem is több mint egy év” – mondja. A koppenhágai csúcsot 2010 decemberében követi majd a környezetvédelmi miniszterek mexikói tanácskozása.

Forrás: Benkóczy Miklós - Greenfo

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:








Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.