Elpusztult a szomoróci öreg hárs

szomoróc
Szomoróci öreg hárs - 2010 nyarán

A december elején esett hó letörte a szomoróci temető öreg hársfájának mindegyik ágát. A fa elpusztult, az ágak beborították a régi temetőrész teljes egészét.

hárs
Szomoróci öreg hárs - 2010. december 22.

A kislevelű hárs 170-180 éves lehetett, valószínűleg egyidős magával a temetővel. Azt, hogy mikor temettek ide először, nem tudjuk egészen pontosan. 1844-ig  használták a Szent Viszló templom maradványainál lévő régi sírkertet. A kercai református temetőt ebben az évben nyitották meg. A fárához tartozó többi település feltételezhetően már valamivel korábban külön temetőt alakítottak ki. Ennél fogva szomoróci és a szerdahelyi temetőkben valamikor 1830 és 1840 között lehetett az első temetés. A Szomoróc nyugati végén lévő sírkertet néhány évtizedig a szomoróciak és a bükkaljaiak közösen használták. (Az 1800-as évek végén Bükaljának is lett külön temetője.) A fa mellett állt korábban a régi, boronafalu halottasház, amelyet az új ravatalozó elkészülte után lebontottak.

Forrás: http://eorsegh.blogspot.com

Nevezetesfa.lap.hu | Fa.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére




Nógrád megye várai könyv 2017 tavaszán jelenik meg
Legfrissebb bejegyzések:
2017-09-27
A budafoki Ősök Fája
 | részletek
Budafok a bor és a pezsgő városa, a főváros egyik legkevésbé ismert városrésze, amely ennek ellenére sok érdekességet rejt. Mészkőbe vájt pincerendszert, barlanglakásokat, a hazai bor- és...
2017-09-27
Nevezetes fák, idős fák látványtérképen
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió több tematikus látványtérképet készített az elmúlt évek során. 2018 nyarára tervezzük, ahogy az eddig műemlékes, nevezetes épületeket és személyeket bemutató színes,...
2016-10-07
Oláh Anna: Bolyai Farkas pónyik almafája
 | részletek
Johann bácsi a Bolyai-kertről azt mesélte, hogy: „Sok gyümölcsfa díszelgett benne, főleg pónyik alma. […] Egy szász tanító innen szedett ojtógallyakat, s minden kertben beojtotta a...
»» minden bejegyzés

Látványos, turisztikailag hasznos várostérképek a Civertan Grafikai Stúdiótól.

logó tervezés

Sikeres weboldalak, szép honlapok, olcsón
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.