Fehérkői ősfa

Fehérkő vára a somogyi dombok között húzódó Kereki községben, egy 283 méter magas domb csúcsán helyezkedik el. A középkori várból mára csak restaurált maradványai láthatóak.
A történészek véleménye szerint Anjou Károly király adhatott utasítást egy uradalmi központ létesítésére, ami a továbbiakban összefogta a környékbeli jobbágyfalvakat. Egy 1336-os oklevél szerint Cikó várnagy parancsolt benne.

1403-ban fegyvercsörgés verte fel, mivel Marcali Miklós erdélyi vajda csatlakozott Nápolyi László trónkövetelő táborához Luxemburgi Zsigmond király ellen, ezért az uralkodó hívei megostromolták és elfoglalták annak kereki várát. A megrongált erődítmény évekig elhagyatottan állt, a győztes uralkodó csak 1408-ban adott engedélyt a közben kegyelmet kapott Marczali főúri családnak, hogy újjáépíttethesse.

1474-től az ország leghatalmasabb mágnásai közé tartozó Báthory család uralta a főként téglából épített várat, ami nem katonai szempontból, hanem mint birtokközpont volt fontos urainak. A meredek hegyoldal szélén körbe húzódó emeletes lakószárnyakat támpillérek támogatták, bejáratát négyzetes kaputorony és mély szárazárok védelmezte, melyen hosszú fahíd vezetett át.

Hunyadi Mátyás király halála után a Dunántúlra betörtek Habsburg Miksa német-római császár zsoldosai, akik Szombathely, Veszprém és Székesfehérvár városai mellett bevették a kicsiny Kereki várát is. A következő esztendőben sikerült Kinizsi Pálnak és Báthory Istvánnak visszafoglalnia a „Fekete Sereg” segítségével. Majd sokáig romokban hevert, mivel a dúsgazdag Báthoryak nem lakták épületeit, csak a lakosságtól behajtott adók voltak számukra fontosak.

Változás sorsában csak 1530-ban állt be, amikor Perneszi Ferenc nemes úr megvásárolta és felújíttatta épületeit. Nem sokáig örülhetett azonban új rezidenciájának, mert a korabeli feljegyzések szerint 1543 körül a környékbeli keresztény végvárak katonasága felrobbantotta védőműveit, nehogy a rohamosan terjeszkedő török hódítók befészkeljék magukat ide.

Nem szerepelt a török hódoltság másfél évszázados csatározásaiban a fent említett okból, omladozó maradványainak nagyobbik részét 1830-ban a helyi plébániatemplom, majd 1920 körül egy közeli vadászkastély építéséhez bontották le. Műemlékvédelmi állagmegóvására 1964-ben történtek lépések, míg napjainkban egy lelkes helybeli várbaráti társaság szépen kitisztította a várrom környékét a mindent elborító bozóttól.

Forrás: Wikipédia
Fotó: Vígvári Tamás

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.