Az 1950-es években kezdődő program során a Fekete-Körös mentén olyan területek is erdősítésre kerültek, ahol korábban nem voltak erdők. A mai dobozi erdők túlnyomó részét a Körösöket kísérő tölgy-kőris-szil ligetek (Fraxino pannonicae-Ulmetum) képezik, amelyek különböző eredetű öntéstalajon élnek. A csapadékszegény éghajlat ellenére az erdők aljnövényzete erdei fajokban gazdag.

Lombkorona-szintjükben a kocsányos tölgy és a magyar kőris játszik jelentős szerepet. Egyéb fafajok csak szórványosak, elegyfaként fordulnak elő, elsősorban mezei szil, tatárjuhar, vénicszil, mezei juhar, vadalma, vadkörte, zselnicemeggy, gyertyán, és a hárs.

Cserjeszintjükben fagyal, galagonya, kökény, kányabangita, kecskerágó, veres gyűrűsom található. A cserjeszint nélküli kocsányos tölgyes, kőrises állományokban az érzékenyebb erdei fajok hiányoznak, helyüket a csalán veszi át.

A mocsaras részekből kiemelkedő szigetszerű erdők, időnként víz járta magaslatok, mezőségi talajú hátságok, erdős puszta jellegű maradványok jellemezték a Gerlai-erdő (Békéscsaba), és a Marói-erdő (Doboz) területét. A folyó és vízjárta helyek mentén a tölgy-kőris-szil ligeterdő, illetve az erdős sztyepp jellegű táj a természetes vegetáció értékes maradványaként az erdő egy-egy részleteként ma is megtalálható.

A régi uradalmi erdőtelepítések nyomai jól láthatók. Idős kocsányos tölgy, vadgesztenye fasorok, öreg szürke nyárak, a hajdani vízfolyások szélén idős fákkal szegélyezett, néhány helyen már alig felismerhető erdei sétautak.

Forrás: Sulinet