Hédervári kastélypark

Hédervár azon kevés történelmet alakító hely közül való , amelyet első krónikásaink is feljegyeztek. A II. Géza király segítségére érkező Hedrych (Héder) lovag a Győr melletti szigetet kapta örök szállásul, ahol favárat építtetett 1142-ben. A Héderváry család nyolc évszázados kapcsolata - minden ellentmondásossága ellenére - elválaszthatatlan volt.

A kastélyt körülvevő angolpark az angol Petri Bernard személyes irányítása mellett jött létre, aki egzotikus fákat is telepített ide, mint pl. a kínai páfrányfenyő és az amerikai tulipánfa. A hédervári kastély legrégebbi része a 13. századig vezethető vissza, a legvastagabb falú és legnagyobb alapterületű hatszögletű dél-keleti torony, mely egykor szabadon álló építmény lehetett. A gótika, majd a reneszánsz idején újabb részekkel bővítették a lakótornyot. Az 1534-ben lerombolt és újjáépített kastélyt 1658-ban átépítették.
Az 1790-es években Petri Bernhard (1768-1853) szentimentális tájképi kertet épített itt, részben a korábbi barokk park területén. Megtalálható itt patak kis szigettel, rajta Kentaur-szoborral. Hidak, kerti vázák, kőszék, neogótikus kerti ház, románkori templom, festői facsoportok és ligetek váltják egymást.

Forrás: Wikipédia

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:








Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.