Jászdózsai Pap erdő

Jászdózsa község Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Jászberényi kistérségben.
Jászdózsa, a Jászság északi részén, Heves megyével határosan, a Tarna folyó két partján helyezkedik el. Régebbi neve Dósa, a helyiek által "Daósa"-nak / "Dausa"-nak kiejtve. A név eredete tisztázatlan.

Első írásos előfordulása 1433-ban, egy oklevélen fordul elő.

A mai község valószínűleg eredetileg nem jász „szállás”, nem jász település volt, de az idők során és a török hódoltság alatt beleolvadt egy Négyszállás nevű jász település, melynek régészeti nyomait az 1980-as években a „berényi föld” nevű határrészen, a falutól néhány kilométerre tárták fel.

A török hódoltság után Dósa és Jászberény sokáig pereskedett a területért, amit végül Jászberénynek itéltek. Az ásatás kincsei a szolnoki Damjanich Múzeumban találhatóak.

Ebben az irányban, Négyszállás néven ma egy tanyabokor, kis kápolnával, található a Jászberény-Jászárokszállás összekötő úton. A terület a Tarna, az Ágói-patak (helyiek által "Kotró" néven is ismert), a Szarvágy patak, és más vízfolyások által szétszabdalt, erdős, mocsaras, időnként elöntött vidék volt. Utolsó maradványa a községtől északra található Pap-erdő.
A megtelepedések a területen található magasabban fekvő részeken történtek. Ezek a feltöltések/töltődések ellenére, a falu arculatán még mindig megtalálhatóak, például Bába-tó egy régi Tarna holtág maradványa. Későbbiekben a folyószabályozással, lecsapolásokkal az egész környéket mezőgazdasági művelésbe vették. Belvizes években azonban, megmutatja a víz, hogy merre folyt régen a Tarna, hol voltak folyások és pangó vizek.

Forrás: Wikipédia

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.