Károlyfalva (németül Karlsdorf) egykori község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 1985 óta Sátoraljaújhely településrésze.
A terület a Rákóczi-birtokokhoz tartozott, s a szabadságharcot követően a királyra szállt. Trautsohn Leopoldus Donatus német herceg vette meg a 28 településből álló birtokrészt. A herceg fia, Trautsohn János Vilmos látva a nagy néptelenséget és a munkáskéz hiányát, németországi birtokairól, a Fekete-erdő vidékéről svábokat telepített a területre.

A telepesek három települést alakítottak a környéken: Rátkát, Hercegkutat (eredetileg Trautsondorf) és Károlyfalvát (eredetileg, Carolfalve, Karlsdorf – a herceg fiáról elnevezve). A Károlyfalvát alapító 16 család először a Sárospatak melletti Somlyód-hegy oldalában szállt meg, később behúzódtak a jelenlegi szélvédettebb helyre, a hegyek alá, ahol előbb kiirtva az erdőt, házakat építettek maguknak. Az állami adóktól 6 évig, a földesúri szolgáltatás alól 3 évig kaptak mentességet, s a kiirtott területeken hozzákezdtek a földműveléshez. Mindez az 1750-es évek első felében történt. Dujardin báró, a jószágigazgató 1752. július 11-én kötött szerződést a betelepültekkel. A családok 15 hold földet és kaszálót kaptak. 1752-ben már kocsmát és egy közös sütőkemencét építettek, 1777-ben pedig templomot. Nagyon nehezen éltek, többen visszaszöktek Németországba, áttelepülés is volt a három község között, s 1785-ben újabb családok is érkeztek Németországból. Az 1770-es években történt az országban az úrbérrendezés. A falunak ekkor semmilyen úrbáriuma nem volt, nem jobbágyoknak, hanem „szabadmenetelű” embereknek vallották magukat. A Trautsohn-családnak 1776-ban magvaszakadván ugyanis az uradalom ismét a kincstárra szállt, s annak kezén maradt 1806-ig. Ekkor szerezte meg a birtokot herceg Brettsenheim Ferdinánd, aki Lindau melletti birtokáról költözött ide.

Az 1784-1787-es népszámlálás szerint 233 fő (113 nő és 120 férfi) élt a faluban, 42 házban. A lakosok szántóföldi gazdálkodással, szőlőműveléssel, állattartással foglalkoztak, és követ bányásztak a Kapitány-völgyben. A határok pontos megállapítása híján a pereskedések a patakiakkal folyamatosak voltak a legeltetés, az erdő- és a bányahasználat körül. A két közeli sváb falu, Károlyfalva és Hercegkút nemegyszer összefogott jogainak védelmében. A sok huzavona csak az 1848 utáni úrbéri megváltással ért véget.

Miután földjüket megválthatták földesuruktól, elkezdődött a község független élete.

1851-ben 480 lakosa volt a falunak, határa 385 hold volt. 1863-ban iskolát építtettek, 1877-ben pedig a fatemplom helyett kőtemplomot. A falu szépen gyarapodott, annak ellenére, hogy sok bajjal kellett megküzdeniük: 1890-ben a filoxéra kipusztította a szőlőket, sáskasereg a veteményeket. 1891-ben és 1894-ben tűzvész pusztított. Országos adományokból és biztosításból újjáépült szinte az egész falu. 1898-ban harangot is vásároltak a templomba. A szép gyarapodás a szorgalom mellett a belterjes gazdálkodásnak, s a két város közelségének is volt köszönhető, ahol termelvényeiket mindig jól értékesíthették.

Látnivalók

Tengerszem (hajdani malomkőbánya) a Megyer-hegyen
Rákóczi-fa a Hosszúhágón
Szép kirándulóhelyek, turistaútvonalak a környékbeli erdőkben
Pincesorok
A településen áthalad az Országos Kéktúra.

Forrás: Wikipédia