|
Korai juhar az év fája Németországban 1995-ben
A korai juhar (Acer platanoides) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a szappanfaalakúak (Sapindales) rendjéhez, ezen belül a szappanfafélék (Sapindaceae) családjához tartozó faj. Nevét onnan kapta, hogy virágai tavasszal az elsők között nyílnak.
Elterjedése
A távoli észak kivételével csaknem mindenütt megtalálható Európában, a Kárpát-medencében főleg a hegyvidékeken. Eredeti termőhelyein ma már ritkább, de parkfának gyakran ültetik.
Az Amerikai Egyesült Államokba is betelepítették.
Megjelenése
Tekintélyes megjelenésű, de csak középmagas (30 m-re nőhet), lombhullató fa. Koronája kerekded: többnyire tojásdad, de a magányos példányoké egyre inkább a gömbhöz közelít. Alakja messziről a tölgyére emlékeztet.
Törzse egyenes, karcsú – átmérője 1 m-nél kisebb. magasan elágazó. Kérge fiatalon szürkésbarna, sima, az idősebb fáké hosszában sekélyen repedezett, sötétszürke, nem hámlik, finoman keskeny lemezes. Ágai kopaszok, fényes barnák, a tölgyénél karcsúbbak és hosszabbak; megsebezve fehér tejnedvet engednek. Vesszői barnák, simák, hamvasak. Kérge alatt a fája sárgás- vagy pirosasfehér.
Kopasz rügyeinek színe a sötétpirostól a vörösbarnáig változik. Legfeljebb 15 cm hosszú nyelű, kopasz, 10–15 cm hosszú és csaknem ugyanolyan széles, tenyeresen 3–7 különböző nagyságú karéjra tagolt levelei átellenesen állnak. Az alsó levélkaréjok kisebbek, mint a felsők, több, igen karcsú és hosszú fogba kihegyezettek. A levelek erezete tenyeres. A levél átmérője 10–20 cm; felül világos- vagy inkább sötétzöld, fonákja világosabb, részben gyengén kékeszöld. Érzugaiban többnyire apró, szakállas szőrzet nő.
Apró (mintegy 8 mm-es), mézillatú, zöldessárga, kétivarú virágai felálló bogernyőben nyílnak. A vörös levelű fajták fellevelei és bogernyői ágai is bordó-pirosak. A porzós és a termős virágoknak is öt sárgászöld, 3–5 mm hosszú, szabadon álló csészelevele és ugyancsak öt és ugyancsak sárgászöld, 5–6 mm hosszú és ugyancsak szabadon álló, fordított tojás alakú sziromlevele van. A nyolc porzó a korong alakú vacok (diszkusz) peremén áll; mindegyikük kisebb a szirmoknál. A magház két, egymással összenőtt termőlevélből áll.
Termései párosával összenőtt, 150 fokos szögben álló, 4 cm hosszú szárnyú, erőteljesen erezett, úgynevezett ikerlependékek. Alig domború termésfaluk belül is kopasz.
Életmódja
A Kárpát-medencében főleg a párás, üde vagy mérsékelten nyirkos talajú erdőket kedveli, ezért elsősorban a szurdok- és ligeterdőkben (főképp a tölgy-kőris-szil ligeterdőben), valamint a völgyek gyertyános-tölgyeseiben gyakori, főleg a hárssal (Tilia spp.), és a kőrissel (Fraxinus spp.) vegyes állományokban. Mészkedvelő.
Eredeti termőhelyei Nyugat-Európában is a különféle elegyes erdők; ezek kivágásával a korai juhar erdei populációi is erősen csökkentek. Korlátozottan még megtalálható
Dél-Franciaország hegyvidékein,
az Alpok völgyeiben:
a Rhône és
a Hasli völgyében,
a Vierwalstätti-tó és
a Walen-tó mellett, valamint
a Jura-hegység lábánál;
domináns fajnak mindössze egy helyről: a turinmeisteri hárselegyes erdő egyes foltjairól írták le.
Szórványosan különféle bükkös erdőtársulásokban:
juharos szurdokerdőkben,
juharos kőrisesekben,
magas kőrisesekben
is előfordul.
Rokonánál, a hegyi juharnál (Acer pseodoplatanus) gyorsabban nő, de nem éri el annak magasságát. Élettartama rövidebb a hegyi juharénál: mintegy 200 évig élhet. Avarja könnyen lebomlik, és ezzel serkenti a biológiai aktivitást.
Virágai a néhány nappal a lombfakadás előtt vagy azzal egyidőben, március–április–májusban nyílnak.
Lombozata ősszel élénksárgára vagy pirosra színeződik.
Termései pörögve messze szállnak, és közben gyakran két külön lependékre esnek szét.
A száraz levegőt és a sekély talajt is rosszul viseli, ezért rendszeresen ültetik utcasorfának; a síkvidékeken előnyben van a hegyi juharral szemben. Magyarországon a városi viszonyokat már rosszul viseli, és sorfának ültetett példányai időnként kipusztulnak.
Felhasználása
Fontos, korai mézelő növény. Kérgét egykor cserzőanyagnak használták.
Kertekben, parkokban gyakran ültetik. Leggyakrabban telepített kertészeti változatai:
gömbjuhar (Acer platanoides ‘Globosum’, Acer platanoides ‘Globosa’),
oszlopos korai juhar (Acer platanoides ‘Olmsted’).
Tejnedve csak tiszta alkoholban vagy éterben oldódik; igen saválló és sokkféle festékkel színezhető.
Fája mérsékelten kemény, rugalmas, finom rostú, szívó, könnyen hasítható. Nyomószilárdsága igen nagy, de csak szárazon tartós. Nehezen szárítható, mert könnyen vetemedik és repedezik; eközben el is színeződhet. A légszáraz fűrészáru fajlagos tömege 500–650 g/cm3. A hagyományos kötések (enyvezés, csapolás, csavarozás, szögelés) könnyen kialakíthatók és rendszerint tartósak. Mivel kevéssé zsugorodik, különösen alkalmas:
késfurnírnak,
világos színű lakó- vagy hálószobabútornak,
széknek,
asztalnak és asztallapnak,
konyhai eszközöknek, sőt,
hangszerkészítésre is;
bútorfának azonban azonban kevésbé értékelik, mint a hegyi juhart.
A népi hagyomány szerint a juharfa megvéd a boszorkányoktól, ezért Hátsó-Pomerániában az ajtókat és a szobákat juharral díszítik fel, Mecklenburgban pedig juharfából készült tipliket vernek az ajtókba és a küszöbökbe.
Egyéb kertészeti változatok
Acer platanoides ‘Autumn Blaze’
Acer platanoides ‘Cleveland’
Acer platanoides ‘Columnare’
Acer platanoides ‘Deborah’
Acer platanoides ‘Drummondii’
Acer platanoides ‘Emerald Queen’
Acer platanoides ‘Faassen's Black'
Acer platanoides ‘Fairview’
Acer platanoides ‘Farlake's Green’
Acer platanoides ‘Laciniatum’
Acer platanoides ‘Parkway’
Acer platanoides ‘Royal Red’
Acer platanoides ‘Summershade’
Acer platanoides ‘Superform’
Acer platanoides ‘Schwedleri’ – vérjuhar
Acer platanoides ‘Crimson King’ – vérjuhar
Acer platanoides ‘Crimson Sentry’ – oszlopos vérjuhar
Forrás: Wikipédia
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
|
Legfrissebb bejegyzések:
2010-09-09
Linkajánló | részletek
Linkajánló:
Civertan Bt. - www.civertan.hu
Weboldalak népszerűsítése - www.nepszerusites.hu
Légifotó - www.legifoto.com
Légirégészet -...
2010-09-06
Az idők nagy tanúi | részletek
Sorozatunkban ritkán mutatunk be parkban, kertben álló, ültetett fákat. Ha mégis, annak többnyire oka van. Így van ez jelen esetben is. . .
Barcson, az állomás közeli Mészégető utcában van...
2010-09-03 Erzsébet királyné emlékfája Szombathelyen | részletek
Az 1800-as évek végén két nagy emlékfa-ültetési akció zajlott Magyarországon. 1896-ban az ország ezeréves fennállása , 1899-ben pedig Erzsébet királyné előző év szeptemberében...
»» minden bejegyzés
|