Mosonyi Szabolcs - Pannon sivatag c. filmjével díjat nyert a természetfilm-fesztiválon

Magyar természetfilm, Mosonyi Szabolcs Pannon sivatag című alkotása nyerte a Szlovák Munkaadók Szövetségének díját a pozsonyi Ekotopfilm fesztiválon.
Az 1975 óta megrendezett nemzetközi seregszemle, elsősorban a természetfilmes szakmának kínál  megmérettetési lehetőséget, és a világ legrégebbi ilyen jellegű fesztiválja. Külön kategóriákban indulnak a tudományos ismeretterjesztő filmek, oktatófilmek, dokumentumfilmek, illetve publicisztikai, tényfeltáró alkotások is. Idén mintegy négyszáz nevezés érkezett a fesztiválra, az előzsűrizést követően 24 országból 87 film került a versenyprogramba, köztük három magyar alkotás. A fődíjat egy tigris-szőrmékkel  üzletelő bűnszövetkezet praktikáit leleplező német film nyerte.

Mosonyi Szabolcs sorrendben tizedik természetfilmje a mindenki számára érzékelhető klímaváltozással foglalkozik. „Közép-Európa erdei nagy kihívás előtt állnak. A változó klíma ma még beláthatatlan irányba módosíthatja az élővilág fejlődését. A jelek azonban egyértelműek. Egyre gyakoribbá váló aszályok és árvizek, viharok és tüzek okoznak hatalmas károkat.  Miközben patakok száradnak ki, tavak tűnnek el és erdők égnek le, új állatfajok szorítják ki az őshonosokat. A jövő térképein Magyarország helyén egy sivatag fog elterülni?”- teszi fel a kérdést a rendező a film elején. A mozgalmas, látványos és tudományos szempontból is figyelemre méltó alkotást a nemzetközi zsűri egyhangúlag ítélte méltónak a díjra.

Szerző: J. Okker
Forrás: SárgaCsík

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.