Nagyrábé nagyközség Hajdú-Bihar Békés megyével érintkező délnyugati peremén fekszik, a megyeszékhelytől mintegy ötven kilométer távolságra. A hosszan elnyúló települést a kelet–nyugati irányban kanyargó 4213-as út metszi át és köti össze a nagyjából hasonló távolságra, a valamivel több, mint húsz kilométerre található két kistérségi központtal, Püspökladánnyal, illetve az éppen húsz kilométerre lévő Berettyóújfaluval.

A nagyközség Hajdú-Bihar megye térszerkezetében viszonylag félreeső helyet foglal el, a magasabb rendű közutak elkerülik. Elérhetőségét pedig – vasútállomás hiányában – döntően a közút biztosítja. Nagyrábé területe 85,42 négyzetkilométer, azaz 8542 hektár, amelyből 213 hektár a belterület. A kivételesen nagy kiterjedésű falusi település határa Bihartorda, Bakonszeg, Biharnagybajom, Bihardancsháza, Sáp, Zsáka és a már Békés megyéhez tartozó Füzesgyarmat közigazgatási területeivel érintkezik. Lakónépességének száma 2002. január 1-jei állapotok szerint 2462 fő, állandó népessége 2526 fő. Közigazgatási jogállását tekintve a hajdan Bihar vármegyéhez tartozó község, majd 1882-től nagyközség, az 1949–1950. évi közigazgatási reform után az újonnan szerveződő Hajdú-Bihar megye immár önálló tanácsú községe lett, 1970-tól nagyközségi közös tanácsú székhelyközség, a rendszerváltást követően, 1990-től pedig nagyközségként körjegyzőségi székhelytelepülés.

Nagyrábé természetföldrajzi (tájföldrajzi) szempontból az Alföld nagytájhoz (makrorégióhoz) tartozó Berettyó–Körös-vidék középtájon (mezorégión) fekvő Berettyó-vidék kistájcsoport (szubrégió) által magában foglalt Nagy-Sárrét kistáj (mikrorégió) keleti felén fekszik, közvetlenül a Beretytyó–Kálló közével, délről a Dévaványai-sík kistájjal érintkezve.

A falu határát magában foglaló legkisebb tájföldrajzi egység, a 650 négyzetkilométer kiterjedésű Nagy-Sárrét kistáj (és ökológiai facies csoport) nagyobbik fele Hajdú-Bihar megye, kisebbik fele Békés megye területéhez tartozik. A település földrajzi környezetét legjellemzőbb módon tehát a Nagy-Sárrétnek nevezett kistáj alkotja és határozza meg, amelynek felszíne sok tekintetben mindmáig magán viseli a korábbi évszázadok természetföldrajzi adottságait.

A Sárrét elnevezés valaha pontosan megfelelt a szókapcsolat jelentésének: a történelmi Bihar vármegye délnyugati sík területének nagyobb része a Berettyó és a Körösök sárrétje, közvetve pedig a Tisza és a Kraszna árterülete, nádrétje volt. A Nagyrábét körülvevő kiterjedt vidék is mocsár, ingovány és nádtenger egykoron, egészen a XIX. század végéig, amíg az 1856 és 1879 között folyó vízszabályozások és árvízmentesítések a mocsarat ki nem szárították és a tengernyi vizet el nem vezették.

A Sebes-Körös és a Berettyó mederbe szorításának, a mocsár lecsapolásának munkálatai során több millió köbméter földet mozdítottak meg, új és ásott medrébe terelve a Berettyót elzárták a Sárréttől, kiöntései így már nem táplálták többé a lápvidéket, amelynek vizét a Szeghalomnál a Sebes-Körösbe torkolló ásott csatornán vezették le.

A Nagy-Sárrét átmeneti földrajzi-történelmi képződmény volt, s az évszázadokon át fennálló sajátos környezet sajátos életmódot alakított ki. Az itt élő lakosság életét, halászó-pákászó életmódját és néprajzi hagyományait egyaránt befolyásoló sárréti táj térszíni formáit a geológiai korokban a bihari hegyekből rendkívül nagy eséssel lezúduló folyók vize alakította ki. A Bihari-síkságon megszelídült folyók lényegesen lelassulva a magukkal hozott törmeléket lerakták, s ezáltal lassanként feltöltötték medrüket, miközben vizük szétterült a sík tájon, és hatalmas lápos, mocsaras térségeket hozott létre.

Elsősorban a Berettyó vize táplálta a település határában lévő nádasokat, lápokat és mocsarakat, s a szomszédos Bakonszeg közelében teljesen kilépve medréből a magasabban fekvő hátakat, gerinceket, szigeteket, porongokat kivéve elborította a község egész határát a környező falvakéval együtt, de más kisebb-nagyobb vízfolyások is gyarapították a környéket amúgy is bőségesen ellepő vízkészleteket. A Berettyó és a Kék-Kálló megszámlálhatatlan érre és ágra szakadozva, pókhálószerűen behálózta a Sárrétet, vízzel táplálva a mocsarakat. A határt mindenfelé vízállások, járhatatlan lápok, végeláthatatlan nádrengetegek borították, amit a határjárásokról és a határperekről készült korabeli jegyzőkönyvekben szereplő tó-, ér-, láp- és mocsárnév sokasága is bizonyít.

A Nagyrábét is magában foglaló Nagy-Sárrét a Berettyó-síkság jellegzetes kistája, amely kicsiny felszíni különbségekkel a Sebes-Körös nyolcvanöt és száz méter közötti tengerszint feletti magasságú hordalékkúpjának nyugati lábánál alakult ki. Maga a település 91,581 méter tengerszint feletti magasságon fekszik. A kistájat észak és dél felől folyóhátak fogják közre, amelyek csaknem teljesen zárt, rossz lefolyású mélyedést alakítottak ki. A típusos felszíni formák folyóvízi (például folyóhát, elhagyott medrek, morotvák) és parti dűne eredetűek.

Nagyrábé határának földtani adottságait ugyancsak az egykori vízjárások alakították ki. A felszín nagy részét ártéri iszap és agyag borítja, miután a gyors feltöltődésű medencében a Berettyón kívül a Kálló-ér is ide szállította hordalékát, sőt a Nagykunságon keresztül a Tisza, az Ér völgyén át a Kraszna árvize is eljutott ide. A felső tízméteres talajrétegben csak helyenként fordul elő néhány centiméter vastag „iszapos”, agyagos tőzegcsík, de az iszapos, homokos rétegek helyett gyakran vízzáró (vörös) agyag keletkezett, amely hozzájárult az elmocsarasodáshoz.

Nagyrábé környezetének éghajlata mérsékelten meleg és száraz, emiatt igen nagy a vízhiány, amit csak némileg enyhít a közelben folyó Keleti-főcsatorna. Az évi napsütéses órák száma megközelíti a kétezret. Az évi középhőmérséklet sokévi átlaga 10–10,2 Celsius-fok, a vegetációs időszak átlaghőmérséklete 17–17,2 Celsius-fok. A legmelegebb nyári maximumhőmérsékleteinek átlaga Nagyrábé környezetében 34,2–34,6 Celsius-fok, a legalacsonyabb téli hőmérsékleti átlag –16,5 és –17 Celsius-fok közötti.

A csapadék évi összege 530–550 milliméter. Az évi csapadékmennyiségből átlagos körülmények között 310-320 milliméter hullik a vegetációs időszakban. A talajvíz két–négy méter mélységben található, kémiai típusa nátriumos, szulfátos. Artézi kútjainak mélysége kétszáz méter körül van, de vízhozamuk nem jelentős. Nagyrábé ötven Celsius-fokos meleg vizű kúttal rendelkezik, a hévíz hasznosítása még várat magára, bár a strand felújításának és újraindításának a tervei már elkészültek. A térségben leggyakrabban északi és déli szelek fújnak.

A település vízrajzi viszonyait távolabbról a kistáj nyugati határán fekvő Hortobágy-Berettyó Bucsa község fölötti tizennyolc kilométeres szakasza befolyásolja, míg közelebbről a Nagy-Sárrét és Nagyrábé keleti határa közvetlenül a Kék-Kállóra vagy a Kálló-főcsatornára támaszkodik (az utóbbiban egyesül a Derecskei- és a Konyári-Kálló vízrendszere). A Kálló veszi fel a szomszédos Bakonszegnél a Keleti-főcsatornát is, amely húsz kilométeres alsó szakaszán a kistájban halad, de Bakonszeg alatt tizenegy kilométeren át a Kálló medrében éri el torkolatát, a Berettyót, mintegy félkörbe fogva Nagyrábé határát.

A település vízrendszeréhez tartozik délről az Ó-Berettyó, északról a Sárréti-csatorna, illetve kissé távolabbról a Hamvas-csatorna, amelyek viszont ellenkező irányban a Hortobágy-Berettyó folyóba torkollanak. Nagyrábé belterületét érinti a kicsiny Berek-ér is.

A nagyszámú különféle vízfolyás – többnyire mesterséges csatornák – ellenére Nagyrábé határa ma már gyér lefolyású, száraz, vízhiányos terület, miután az egykori nagy területű mocsár- és lápvidéket a sűrű csatornahálózat csapolja le és belvízmentesíti. Az Ó-Berettyó egyik kanyarulatának öthektárnyi vízfelülete a szomszédos Biharnagybajom felől érintkezik Nagyrábé határával, a kicsiny, két részből álló Sós-víz tározó tó pedig délről érinti a település lakott részeit.

A kistáj magja a hajdani Nagy-Sárrét hordalékkúpok és folyóhátak közé zárt, ma is gyenge lefolyású, magas talajvízállású ártéri síksága. Szinte valamennyi talajtípus talajvízhatás alatt képződött. Főleg lecsapolt és telkesített sík láptalajok fedik, amelyeken rétek, legelők, rétlápok és láperdőmaradványok találhatók, művelésbe vont szántóként a szigetszerűen kiemelkedő hátasabb felszíneket hasznosítják, a réti csernozjomok, vízhatás alatti szikesek között rét és legelő is előfordul. A kistáj erősen kultúrsztyepp jellegű. A természetföldrajzi adottságok elsősorban a szokványos mezőgazdasági kultúrák, növénytermesztésben gabonafélék (burgonya, napraforgó, takarmánynövények), az állattartásban ugyancsak a hagyományos alföldi tevékenységekhez biztosítják a feltételeket Nagyrábé esetében is.

A nagyrábéi határ a Tiszántúli flórajárás (Crisicum) része. Természetes növényzetét tölgyesek, zömében keménylombos, ritkábban lágylombos erdők alkotják. Természeti értékei közül a művelésre alkalmas, jobb minőségű talajok és a legeltetésre alkalmas rétek és legelők mellett a hévíz és a természetes erdők említhetők. Különös értéket képvisel a település külterületén, a mintegy három kilométerre fekvő Füstpusztán, az egykori Des Echerolles-család kastélyához tartozó parkban lévő híres és védett kocsányos tölgy, amely a ma vadászházként üzemelő úgynevezett Füsti-kastély mellett magasodik. A kastélyhoz harmonikusan illeszkedő védett fa és környezet az egykori angol tájképi stílusban kialakított parkra emlékeztet ma is. A ma már csak nyomaiban felismerhető erdő képezte az alapját annak az angol tájképi stílusban kétszázötven-háromszáz évvel ezelőtt létesített egykori parknak, ahol az idős, körülbelül kétszázötven éves fa található mint a régi idők megmaradt tanúja. Törzse mintegy 480 centiméter kerületű, magassága húsz-huszonkét méter, a lombkorona átmérője harminc-harmincöt méter. A ma is egészséges fa, méretei és kora alapján, a térség különleges és féltett természeti értéke, az egykori erdők utolsó képviselője.

Forrás: Sulinet