Pósteleki-kastélypark

A Békés megyei egykori Wenckheim-kastélyt egy alapos felújítással szeretnék felébreszteni meglehetősen mély álmából.

Pedig a Békéscsaba és Gyula közt félúton lévő neobarokk kastély egyáltalán nem számít öregnek.
Az 1900-as évek elején építtette Wenckheim Frigyes, ki lányának, Krisztina grófnőnek adta nászajándékba. A kastélyt a politikai körülmények miatt hagyta el a család, melynek berendezését a környékbeliek hordták el, s rombolták le olyan szomorú állapotúra, amilyenben ma is látható.

A teljes enyészettől Békéscsaba próbálja megmenteni, hogy közel 1-2 milliárd forint befektetéssel szállodát alakítson ki belőle.
"A békéscsabai képviselők (...) csütörtöki ülésükön elfogadták a kastélyok hasznosításával foglalkozó Pannon Kastélyhasznosító Kft. együttműködési ajánlatát, így a gazdasági társaság előkészítheti a fejlesztési terveket és megkezdheti a lehetséges befektetők keresését" - mondta Futaki Géza.

Az 1900-as évek elején Wenckheim Frigyes által épített neobarokk kastély jelenleg romos állapotban van, estleges felújításának költségeit, a hasznosítás függvényében 1-2 milliárd forintra becsüli a képviselő.

Maga a kastély és a hozzá tartozó kert alapterülete meghaladja a 3.200 négyzetmétert, de környezetében 7,5 hektár erdő is található.

A Pannon Kastélyhasznosító Kft. szakértői szerint a kastély még jelenlegi állapotában is alkalmas arra, hogy egy négycsillagos szállodát alakítsanak ki belőle.
A felújítás esélyét növeli, hogy a közelében rövidesen elkészül a békéscsabai regionális repülőtér beton kifutópályája, s az ideutazó turisták élvezhetik a térség termálvizeinek egészségjavító hatásait is - mondta egyebek mellett Futaki Géza.

Forrás: Sulinet

A kastélypark önkorményzati tulajdonban, ingyenesen látogatható.

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.