Szarvasi Arborétum

A Szarvasi Arborétum Magyarország egyik leghíresebb ilyen jellegű természetvédelmi területe, amely Békés megyében, Szarvason található meg.

A Szarvasi Arborétum és a Pepi-kert története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát. Fiúk, Bolza József feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósága működik.

Az ifjú Bolza József - akit „Pepinek” becéztek - a mai Arborétum magasabban fekvő részein - amelyet az árvizek nem öntöttek el -, ültetett el néhány fát. Később a szarvasi kastélyt és a birtokot Bolza Pál (1861-1947) örökölte. Emellett nagybátyjától, Bolza Józseftől megkapta a jelenlegi Arborétum területén lévő ligetes, fás legelőt, ahol aztán a Körösök szabályozásának befejeztével, az 1890-es években kezdte meg a nagyobb arányú telepítést. Az Anna-ligeti park sok értékes fáját ültette át a mai helyére, illetve számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ minden tájáról. Kertjének felügyeletét az 1940-es években az államnak ajánlotta fel.

A második világháború után

Az államosítást követően az arborétumnak számos gazdája volt. A terület egyre bővült, új gyűjtemények születtek. Az intézmény ma öt fás gyűjteményt gondoz 82 ha területen. Látogatható területei: a Pepi-kert, a Mittrowszky-kert és az ún. Konyhakerti rész. További feladata az oktatás, kutatás, közművelődés és termesztés. 1985-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem keretében önálló intézetté alakították. Ma a jogutód Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának felügyelete alatt tevékenykedik.

Forrás: Wikipédia

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.