A szegedi vasszívű platán

Karácsonykor Szegeden sétálva idén is feltűnhet a hó hiánya. Ilyenkor a téli ünnephez hozzá tartozó fenyőfák helyett másféle örökzöldek, vagy épp levélfosztott száműzöttek, máskor lombkoronás fők is képesek megragadni és magukra vonni a figyelmet. A Városközpontban lévő Széchenyi téren - az észak-déli irányban középen végighúzódó sétány északi végén - könnyen feltűnhet egy hatalmas, öreg platán, amely hosszú, fehér nyakán 75 méter magasra emeli másfélszáz éves homlokát.

szeged, platán

Ő a "vasszívű", ahogyan páran tisztelik, vagy "vasevő" ahogyan jóval többen ismerik.

Azért kapta ezt nevet, mert magába nőtte a tér parktükreit hajdan szegélyező vaskorlátot (ugyanebben a fasorban áll a Kárász utca felé haladva a "disznófejű" platán is), lásd: http://turistautak.hu/poi.php?id=26570.

A közpark nyolc kertjét keretező, míves, pálcabetétes öntöttvas korlátot az 1960-as években a szegedi vas- és fémöntöde olvasztotta be (akkor, amikor szerte Magyarországon nagyjából az összes efféle köztéri esztétikum áldozatul esett egy másfajta ízlés diktatúrájának), a fában lévő részt azonban akkorra már indivisibiliter ac inseparabiliter alkatrészévé tette a természet: Ám a korlát egy oszlopát, s a hozzá csatlakozó két korlátpálcát sehogy sem tudták kiszabadítani a platán testéből, ezért - a pálcák átvágásával - leválasztották a korlát szabadon maradt többi részétől és a fában hagyták.

Évtizedekig jól látható volt a korlátoszlop, a tetején lévő, csúcsára állított toboz mintájú öntöttvas dísszel és a korlátpálcák kíméletlen ügyetlenséggel átvágott, sorjásvégű csonkjaival együtt. Mára azonban a famatuzsálem teljesen magába fogadta a vasat, annyira, hogy, aki nem tudja, hogy mit és hol keressen, talán észre sem veszi. A fa kérgén látható vastartalmú elszíneződés és alatta a korlát alakját követő - vastag pólyára emlékeztetőn - kidomborodó, rozsdaszín kéreggel fedett platánbél azonban árulkodó lehet, s a figyelmesebb szemlélők számára felidézi a hajdanvolt korlátot, ma már persze leginkább csak azoknak, akik még csupaszon is láthatták. A kéreg azonban egy helyen nem zárult össze teljesen a korlát körül, s az apró odúra emlékeztető nyíláson át a fába tekintve megpillanthatjuk az odabent álló vasat.

szeged, platán

A fa a szegedi főtér része. A Széchenyi téri platánsor megújítása kapcsán azonban olyan tervek is napvilágra kerültek, amelyek szerint kivágásra ítélnék a hatalmas famatuzsálemet, amely már 1868 óta állhat a jelenlegi helyén. Szegeden általános vélekedés, hogy a kettős platánsort a nagy árvíz után ültették, ez azonban - az alábbi linkről elérhető kép alapján (http://egykor.hu/images/2010/original/szeged-szegedi-szechenyi-ter-.jpg) - egyáltalán nem biztos (hacsak nem rohadtak ki az árvíz miatt a képen látható fák és kellett ezért újratelepíteni őket).

szeged, árvíz

A tér rendezése hosszú folyamat eredménye volt: Az 1848-ban még Szabadság tér névre hallgató közterület rendezését 1856-ban kezdték meg. Addig biztosan nem voltak rajta fák. Széchenyi nevét 1860-ban, a gróf halála után kapta a tér, ekkor kezdődött meg a parkosítása is. Kövezetet csak 1872-73-ban kapott. 1945-ig szerdán, szombaton volt heti piac, főként iparospiac (http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szegeden_a_szechenyi_teri_platanok_a_legoregebbek/2056523/).

A fa által bekebelezett vaskorlátot a századfordulón helyezték el a téren kialakított parktükrök növényeinek védelmére, majd távolították el 1960-ban. A korlát rekonstrukciója azóta többször felmerült. A legutóbb 2008-ban a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. szakemberei részéről, akik felkutatták az eredeti mintáját, a Belvárosi temetőben. Új öntőformát készíttettek róla, és 4,5 millió forintból 15 méter hosszú korlátszakaszt és süttői mészkőből készült alépítményt - kőperemet - helyeztek vissza régi-új helyére a tér délkeleti oldalán. A tér mind a 8 parktükrének összes korlátját megközelítőleg 280 millió forintba kerülne helyreállítani. (http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/piros_pont_uj_korlat_mutatoban/2057556/).

szeged

A helyreállított korlátszakaszról készült képen piros körrel jelzett korlátrész volt látható a vasszívű platán oldalában akár még egy jó évtizeddel ezelőtt is. Mára az első négy felvételen látható nyomai maradtak, s reméljük, maradnak még a fával együtt sokáig ...

Balogh Tamás


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére




Magyar kastélyok és várak! Nemesi udvarházak és Paloták!



Legfrissebb bejegyzések:
2016-10-07
Oláh Anna: Bolyai Farkas pónyik almafája
 | részletek
Johann bácsi a Bolyai-kertről azt mesélte, hogy: „Sok gyümölcsfa díszelgett benne, főleg pónyik alma. […] Egy szász tanító innen szedett ojtógallyakat, s minden kertben beojtotta a...
2016-09-13
Balaton (Heves megye!) idős hársa - a Szerelmesek fája
 | részletek
Balaton a források völgye. A falu legidősebb fája is egy forrás fölött él a település központjában. A polgármesteri hivatal épülete eredetileg a Grósz család rezidenciája volt,melyet az 1860-as...
2016-09-12
Arany János kőrisfa, Nagykőrös
 | részletek
Arany János kőrisfa (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) A nagykőrösiek életében a természeti értékek között kitüntetett helye van településünk névadó fájának, a kőrisnek. Nem véletlenül,...
»» minden bejegyzés









Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.