Újra habzás a Rábán

A magyar vízügyi hatóságok azonnali tájékoztatást kértek osztrák kollégáiktól, miután a napokban habképződést észleltek a Rábán Szentgotthárdnál.
A szakemberek szerint a jelenség a kis vízhozam mellett az őszi természeti folyamatokkal is összefüggésbe hozható, ám jelentős javulást a legtöbb szennyvizet kibocsátó feldbachi bőrgyár magyar nyomásra kiépített kiegészítő tisztítóberendezésének november végi üzembe helyezésétől várnak.

A magyar fél szorosan nyomon követi a Rába Akcióterv teljesítését. E szerint a habzásért elsősorban felelőssé tehető osztrák bőrgyárak kiváltották illetve jelentősen csökkentették a habzást okozó naftalin-diszolfonát felhasználását, a vízügyi szakemberek azonban jelentős javulást várnak a feldbachi bőrgyár szennyvizének fokozott tisztítását biztosító berendezés november végi üzembe helyezésétől, mely magyar nyomásra épült meg.

A vízügyi szakemberek és a szentgotthárdi civil szervezet szerint is javult a Rába vízminősége az elmúlt hónapokban, és a horgászok szerint is jó jel, hogy kezdenek visszatérni a folyóba az őshonok halak. A Rábán az elmúlt időszakban levonult árvizek kavicshordaléka, a gát alatt lerakódott és kedvezőtlenül megváltoztatta az áramlási viszonyokat, a vízügyi hatóság ezért a tervek szerint ismét mederkotrást végez majd.

A Rába vízminőségét a szakemberek folyamatosan ellenőrzik, a közös magyar-osztrák hossz-szelvény vizsgálat – a Rába Survey - napjainkban is folyamatban van, az idén már hal- és más biológiai vizsgálatokra is sor kerül, hogy még pontosabb képet kapjanak a folyóról.

Forrás és kapcsolódó anyagok: Greenfo

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-01-30
Légifotó képgaléria a Civertantól
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata   A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db. légifelvételt...
2012-01-19
2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is
 | részletek
Az Év Fája a felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa címet az ötvöskónyi nagylevelű hárs nyerte 2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is....
2011-12-06
Karácsonyi könyv akció - KERTÖRÖKSÉGÜNK
 | részletek
Történeti kertek Magyarországon Könyvet ajándékozni és kapni az egyik legszebb dolog. Ha erre az oldalra (https://www.facebook.com/events/251608238227049/) hivatkozik most karácsonyi akció...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.