Vágott kontra műfenyő - mondd, te mit választanál?

A hagyományok szerint Karácsony éjjelére feldíszít a család egy fenyőfát a szobában, melyet a Télapó, vagy a Jézuska hoz, materiálisabbak együtt vásárolják a fenyőfát a piacon. December 24-én díszítjük fel a fákat, és egészen Vízkeresztig, január 6-áig ékesíti napjainkat.
Nagyáruházakban már október végén megjelenik a feldíszített fenyő, mely szembeszökően figyelmeztet arra, hogy legszentebb ünnepünk lassan, de biztosan elüzletiesedik.
A tartós fenyőfának három fagyot kell lábon kiállnia a kivágása előtt, így értelmetlen és környezetszennyező is, ha már november elején vágják és árusítják.

Te mit választanál? - Vágott fenyő kontra műfenyő

A gyökeres, vagy konténeres fenyők kisebb méretűek ugyan, de az ünnepek elmúltával kiültethetők kertekbe, parkokba, vagy adományként elkerülhetnek a helyi óvodák, iskolák, ápolási intézmények udvarára. Ennek előfeltétele a gyökérlabda rendszeres öntözése, hiszen a lakás meleg, száraz levegőjétől hamar kiszárad a föld. Jobban kedvelik a fűtetlen előszobákat ezek a fenyőfák, így megóvhatjuk a levélhullástól és pusztulástól őket.
A csúcsdísz jelképezi a Betlehemi csillagot, melyet egy angyal is helyettesíthet, illetve a kommerszé vált hegyesedő üveggömbök vették át ezt a szerepet.


Mesterséges fenyőfák

Az első műfenyőket Németországban készítették el, a XIX. században, ahol zöldre festett libatollal kísérleteztek. Különböző méretekben árulták őket, és fő díszük a gyertyákat helyettesítő piros műbogyók voltak.
A későbbiekben kefesörtéből készültek a műfák, illetve alumíniumszálakból.
Ezek a fák azonban nem felelnek meg a környezetvédelmi szempontoknak, hiszen előállításuk során kőolajat használnak fel, elhasználódásuk után pedig a szeméttelepen végzik, hiszen nem újrafelhasználható az anyaguk.
Hollywoody filmeket idéző fogásokkal jelentek meg a kereskedők, amikor színes száloptikák segítségével készítették el az trend fenyőit.
Ezt követték a kartonpapírból, üvegből és kerámiából készült műfenyők.
Átmenet az élő és a műfenyő között, amikor a műfa törzsét valódi fenyő kérgével fedik be.
A vita folyamatosan jelen van ezek körül a mesterséges díszfák körül, ellenzői és támogatói is akadnak szép számmal, és indokaik környezetvédelmi szempontból nagyjából hasonlóak. Mindenki döntse el maga, hogy melyik változat a szimpatikusabb számára.
Én a kertbe ültetett élő fenyők feldíszítésére voksolok.
A valódi, vágott fenyők használata mellett egy dolog szól: kerttel rendelkezők aprítás után remek takaróanyagot, mulcsot nyernek, míg a vastagabb törzs a nyári szalonnasütések alkalmával elhasználható.

Kerti fák díszítése

Fényfüzér használatakor ez az első, amit fel kell helyeznünk a fára, gondosan ügyelve arra, hogy csakis kültéri világítótesteket használjunk. A fényfüzér mellett vagy helyett használhatunk színes raffiafonatokat és szizált is. Kültéren nem érdemes valódi üveggömböket kihelyezni, mivel a macskák előszeretettel piszkálgatják őket, és eltörve balesetveszélyesek. Műanyag vagy hablabdák elérhetőek, és olcsóbbak is.
Diót, mandulát, különféle tobozokat natúr színben vagy festve felaggathatunk a kerti Karácsonyfára, de friss gyümölccsel ne kísérletezzünk, mert használhatatlan lesz az első fagy után, ami kint éri.
A gyerekek készíthetnek őszi termésgyűjteményükből függő díszeket vagy füzért, melyet akril lakkal lefújva tehetünk tartósabbá a szezon idejére.
Magasabb fákra, ahová a macskák már biztosan nem jutnak fel, kiakaszthatunk madáreleséget, különböző bogyókat: madárbirset, tűztövis bogyót, csipkebogyót, illetve készíthetünk pattogatott kukoricából füzért a számukra. Amikor rátalálnak, élő díszei lesznek a kerti Karácsonyfánknak.

A cikk a forráslink alatt teljes terjedelemben olvasható.

Szerző: Erdei-Gulyás Gabriella
Forrás: FengShui-Kert Magazin

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.