Vas megyei emlékfák, öreg fák

Sághy Mihály mamutfenyői Nagyjáplán | részletek
Nagyjápla ma már csak egy major helye Felsőcsatártól mintegy négy kilométerre keletre. A középkorban még önálló falu volt, de a XIX. században már csak "népes pusztaként" tartották számon. Lakói akkor, Felsőcsatárhoz hasonlóan, horvátok voltak. 1945 után tsz-major lett, de lassanként az is elsorvadt, az utolsó lakók jó négy évtizede költöztek el. Ma már egyetlen épület sem áll, csak...

Nagy méretű juharlevelű platán Kőszeg belvárosában | részletek
A Béke utcában, a tűzoltóság épülete mögött az egykori Unger kertben nagy méretű juharlevelű platánt találunk. Az 1960 óta természetvédelmi oltalom alatt álló fa törzs-körmérete nyolc és fél méter, így hazánk legnagyobb platánjainak egyike. Néhány városismertető kiadvány "500 éves platánként" említi, hatalmas mérete ellenére kora  legföljebb 200 év lehet. A fa...

Erzsébet királyné emlékfája Szombathelyen | részletek
Az 1800-as évek végén két nagy emlékfa-ültetési akció zajlott Magyarországon. 1896-ban az ország ezeréves fennállása, 1899-ben pedig Erzsébet királyné előző év szeptemberében bekövetkezett halála adott okot emlékfák ültetésére. A felhívást mindkét esetben a földművelésügyi miniszter tette közzé. A kezdeményezéshez minden településnek illett csatlakozni, de nem csak települések, hanem...

200 éves vadkörtefa a gyöngyösfalui Boszorkány áztató dűlőben | részletek
Lukácsháza három, Gyöngyösfalu négy korábban önálló községből alakult. Lukácsháza településrészei: Nagycsömöte, Kiscsömöte és Lukácsháza Gyöngyösfalu részei: Seregélyháza, Ludad, Nagypöse, Kispöse Kispöse területén, de közel a nagycsömötei határhoz, a domb alatt vezető út mellett egy 200 évesre becsült vadkörtefa áll. A táblával megjelölt fa mellé néhány padot is...

Zsennyei tölgy | részletek
A községtől dél-kelet, keleti irányban található, a Rába árterén tenyésző tekintélyes méretű és korú tölgy. 1958-tól természetvédelem alatt álló kocsányos tölgy. A hagyomány „ezer” évesnek tartja a zsellyei tölgyet, de valójában ennél kisebb a valós életkora. 2006-ig már csak a déli oldalán lévő ág alsó részén hajtott ki, dacolva az idővel és a korral. Belseje teljesen üres, olyan nagy...

1 | 2 | 3 | tovább







Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-18
Játék a fidelio.hu-n kertörökségünkről
 | részletek
Kertörökségünk - Történeti kertek Magyarországon A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország...
2012-04-10
Erdészeti Erdei Iskola, Somogyszob
 | részletek
Erdei Iskolánk Somogyszobon megkapó falusi környezetben kapott helyet. Komplex erdei iskola programunk célja, hogy lehetőséget adjon minden korosztály számára megismerni az erdei...
2012-03-29
Dr. Barabits Elemér (1921-2003) erdőmérnök, növénynemesítő
 | részletek
Részlet Mesterházy Zsolt: A magyar fenyők kincsestára kézikönyvének előszavából Miután teljes képem van a világ fenyőügyeiről, ma az internet világában tucatjával látom...
»» minden bejegyzés











Bookmark and Share

Add to Google

eXTReMe Tracker
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.