Ásotthalmi Fehér nyáras emlékerdő

A fehér nyáras az ősi homoki nyárasok tanúja. A 17 hektáros természetes erdőtársulás 1944-ben került védelem alá. A Szeged környéki homokfásítási program tervezőjének és irányítójának, Kiss Ferencnek – akinek a szóban forgó erdőfolt fennmaradása is köszönhető – kíván emléket állítani. Az ide kirándulók számára a szép nyárligetek élményt jelentenek. Tisztásaikon az árvalányhaj és a serevényfűz a szürkekákával együtt nagy kiterjedésű foltokban díszlik.


Az Ásotthalmi-emlékerdő egy ősi pusztai tölgyes helyén kialakult nyáras, amely homoki gyepekkel alkot mozaikot, idézve a valamikori erdőspusztai tájképet (Margóczi Katalin)A fás szintben a nyár mellett az erdeifenyő és az akác is fellelhető. A szürke nyár és az erdeifenyő természetes úton is felújul a területen. Gyepszintje a jellegzetes homoki lágyszárúakban (homoki ternye, homoki keserűfű, homoki csenkesz, homoki pimpó, pusztai kutyatej) igen gazdag. Az árvalányhaj és a siskanád (nádtippan) szélben lengedező bugái közt a kései szegfű illatos fehér virága még késő ősszel is díszlik. A rénszarvaszuzmót és a mohák közül a Syntrichia ruralist is megtalálhatjuk. Lágy szárú növényzete mellett az erdő madárvilága is rendkívül gazdag. Az odvas nyárfatörzsek egyebek között a harkályok, csókák részére kedvező fészkelési lehetőséget nyújtanak. Mellettük cinkékkel, seregélyekkel, fakúszokkal is találkozhatunk. Az erdő bármely időszakban szabadon látogatható; Szegedtől nyugatra, Baja felé haladva jelzőtábla figyelmeztet a védett területre.

Forrás: Sulinet

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:





Nógrád megye várai könyv 2017 tavaszán jelenik meg
Legfrissebb bejegyzések:
2017-12-13
Mikebudai kocsányos tölgy
 | részletek
Közel 300 éves kocsányos tölgy. Helye: Mikebuda, hrsz: 0100/30; a törzs kerülete 5,5 m. ...
2017-09-27
A budafoki Ősök Fája
 | részletek
Budafok a bor és a pezsgő városa, a főváros egyik legkevésbé ismert városrésze, amely ennek ellenére sok érdekességet rejt. Mészkőbe vájt pincerendszert, barlanglakásokat, a hazai bor- és...
2017-09-27
Nevezetes fák, idős fák látványtérképen
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió több tematikus látványtérképet készített az elmúlt évek során. 2018 nyarára tervezzük, ahogy az eddig műemlékes, nevezetes épületeket és személyeket bemutató színes,...
»» minden bejegyzés

Látványos, turisztikailag hasznos várostérképek a Civertan Grafikai Stúdiótól.

logó tervezés

Sikeres weboldalak, szép honlapok, olcsón
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.