A kápolnai három hársak - Ökotárs Év Fája verseny

A templom felszentelésének tiszteletére, - feltételezhetően 1785-ben - a plébánia kertjében három hársfát ültettek. Az ezekhez fűződő legenda elválaszthatatlanul hozzátartozik a község múltjához. Kápolna belterületén, a 3. sz. főút és a Rákóczi utca kereszteződésénél, a Tarna-pataktól néhány méterre találhatóak a védett fák, a Millenniumi Emlékparkban. A közel 230 éves fákhoz számos szájhagyomány és legenda fűződik. Egyesek úgy tartják, hogy 1849. február 26-27-én, a „dicsőséges tavaszi hadjárat” nyitányaként is ismert kápolnai ütközetben, ezen fák árnyékából irányította a Gyöngyös felől támadó Windisch - Grätz tábornok császári seregeivel szemben folytatott csatát a lengyel származású magyar fővezér, Dembinszky Henrik altábornagy, a stratégiailag kiemelkedően fontos, közeli Tarna-híd birtoklásáért. Egy másik legenda szerint eme ütközet során törte derékba a legnagyobb hársat egy ágyúgolyó. Mások úgy tartják, hogy e fák alatt imádkozott a vereséggel zárult csatában elesett ötszáz honvédért Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke. E legendáról az 1896-ban kiadott „Kossuth Lajos imája a kápolnai csata után” című színes olajnyomat tanúskodik, amelynek hátterében jól láthatók a hársfák.

kápolna, hárs

A mintegy 200, 250 és 354 cm törzskerületű, 25 méter magas hársak védetté nyilvánítását a lakosság kezdeményezte, az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei iránt érzett tiszteletét kifejezve. Magyar Margitnak – Kápolna egykori lakosának – köszönhetjük, hogy a fák megmenekültek a kivágástól. Több országos fórumon eljárt megóvásuk érdekében.

A „Három hárs” 1978 óta védett.
A kápolnai csata 150. évfordulóján, 1999. február 27-én, a fák szomszédságában a Kápolna Községért Közalapítvány szoborkompozíciót állíttatott. Az egykori hidat és a csatát ábrázoló emlékmű Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész alkotása. A szoborkompozíció és a „Három hárs” körül 2000. augusztus 20-án avatták a Millenniumi Emlékparkot. 2001-ben a Kápolna Községért Közalapítvány – pályázati pénzből – a Bükki Nemzeti Park szakemberei segítségével elvégeztette a hársak állagmegóvását. A 2011-ben átadott Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér is a Három Hárs Művelődési Ház nevet kapta.
Az idők során a hársak a település egyik szimbólumává váltak.

Fa elhelyezkedése: 3355 Kápolna, Kossuth tér 5. 467/7. hrsz.
Faj: hárs
Kora: 229 év
Magassága: 25 m
Törzskerület: 200, 250, 354 cm
Jelölő: Kápolna Község Önkormányzata

2014 döntősei és szavazás >>


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére




Nógrád megye várai könyv 2017 tavaszán jelenik meg
Legfrissebb bejegyzések:
2017-12-13
Mikebudai kocsányos tölgy
 | részletek
Közel 300 éves kocsányos tölgy. Helye: Mikebuda, hrsz: 0100/30; a törzs kerülete 5,5 m. ...
2017-09-27
A budafoki Ősök Fája
 | részletek
Budafok a bor és a pezsgő városa, a főváros egyik legkevésbé ismert városrésze, amely ennek ellenére sok érdekességet rejt. Mészkőbe vájt pincerendszert, barlanglakásokat, a hazai bor- és...
2017-09-27
Nevezetes fák, idős fák látványtérképen
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió több tematikus látványtérképet készített az elmúlt évek során. 2018 nyarára tervezzük, ahogy az eddig műemlékes, nevezetes épületeket és személyeket bemutató színes,...
»» minden bejegyzés

Látványos, turisztikailag hasznos várostérképek a Civertan Grafikai Stúdiótól.

logó tervezés

Sikeres weboldalak, szép honlapok, olcsón
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.